Bunkók voltunk, bunkók vagyunk

2015. október 19. 18:48

Belátom, tévedtem, amikor 2004-ben azt gondoltam, végre európaiak leszünk.

2015. október 19. 18:48
Somfai Péter
Népszava

„Azon vitatkozunk, hogy szexista beszólás volt-e az egykori magyar főkémtől, amikor Angela Merkel lemondása mellett tört pálcát, mondván, hogy egy nő nem alkalmas »háborúba vezetni csapatait«, márpedig most Európa háborúban áll a menekültválság miatt. Azon túl, hogy baromság a hasonlat, és bunkóság ez a kijelentés, de ennél több szót nem is érdemelne az ügy. Nem az számít, hogy mit, hanem, hogy ki mondja.

Európa különben is ezt gondolja a magyar politikusok beszólásairól. Nem akarom felidézni szeretett miniszterelnökünk válogatott tapintatlanságait, amelyekkel nyugati politikus »barátait« szokta illetni, különösen a hölgyeket, akik netán nem értenek egyet autoriter lépéseivel. Különösen kedves célpontja volt éveken át Viviane Reding uniós biztos. És ha a főnöknek szabad, miért ne volna szabad a többieknek? Aranyszájú twitteres komája nem éppen finoman fogalmazva tudakolta egykor ki az a Thomas Melia nevű amerikai államtitkár; Dzsudzsák-frizurájú és stílusú külügyminisztere pedig fűnek-fának osztogatja a futsal pályák stílusában kioktató megjegyzéseit a környező „baráti államok” vezetőinek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2015. október 20. 10:45
" Nem az számít, hogy mit, hanem, hogy ki mondja." Na erre mondják azt, hogy kettős mérce. Ami egyrészt természetes, másrészt káros. Mert az általunk amúgy nem kedvelt is mondhat olyat, amivel amúgy, saját értékrendünk/tapasztalatunk alapján egyetértünk. Bár Merkelt kifejezetten sokra tartom az számomra is nyilvánvaló, hogy ezt a menekült ügyet finoman szólva nem jól kezelte. Hogy ez így történt meglehet hogy szerepe van annak, hogy a nőkre inkább jellemző empátia ebben a helyzetben nem segíti a helyes döntéseket.
Bokros Birka
2015. október 20. 10:21
Somfai kiakadt rád a tahó-gráfom! :D
Bokros Birka
2015. október 20. 10:17
Ki mint él, úgy ítél. Vásárhelyi klán kiadta az ukázt, mocskolni a nyereg alatt húst puhító Magyarokat. Viszont elfelejtett három csepp vízben megmosakodni így felismerni libazsíros szagáról.
kispufi
2015. október 20. 10:08
bunkó vagy, aláírom. sajnállak, hogy 2004-ben iylen csalódások értek. ja, engem is. én egész addig azt hittem, hogy attól még, mert mást és máshogy látunk, és attól még, hogy európához is, de azért még egy nemzethez is tartozunk. mert az is 2004-es emlék. arról is beszélhetnél, de hát ahhoz ugye bunkók voltatok és azok is maradtatok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!