Sayfo Omar gondolatai a vallások üldözéséről és a muszlimokat érintő diszkriminációról

2016. január 04. 14:45

Sayfo Omar bizonyára tudja, hogy számos próbálkozás ellenére, eddig Budapesten a helyi muszlim közösségnek egyszer sem sikerült mecsetet építenie a rendszerváltás óta.

2016. január 04. 14:45
Christopher Adam
Kanadai Magyar Hírlap

„Sayfo Omar a Mandineren részletesen ír arról, ahogyan »a helyi önkormányzatok számos helyen bürokratikus akadályokat gördítenek a muszlim közösségek elé, mellyel a lehetetlenségig nehezítik az imahelyek beüzemelését.« Olaszországot említi mint elrettentő példa.


De a kormánypárti lap rovat szerkesztője egy szóval sem említi a kirívó magyar példát. Pedig Sayfo Omar bizonyára tudja, hogy számos próbálkozás ellenére, eddig Budapesten a helyi muszlim közösségnek (kb. 2 ezer 500 lelket számolnak a KSH adatai szerint) egyszer sem sikerült mecsetet építenie a rendszerváltás óta. Mint ahogy Káldos János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) professzora jelezte: »lehetetlen« mecsetet építeni ma Magyarországon. Legtöbbször a helyi lakosság tiltakozása gyakorol nyomást a helyi önkormányzatra és a muszlim kezdeményezőkre, máskor pedig magasabb politikai szintről érkezik a nemleges válasz.

Sayfo Omarnak nem lett volna szükséges Olaszországig mennie, ha ilyen példákat keres. Árnyalt és fontos elemzését sajnos komolyan aláássa az, hogy láthatóan és kínosan kerüli a jelenlegi magyar rezsim akár csak futólagos bírálását.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szergej Csagajev
2016. január 05. 09:15
Nem is fognak, te szar.
rupert
2016. január 04. 20:36
Káldos J. a Mandineren megjelent interjúját idézem mecset-ügyben: "Két helyen van magyar nyelvű pénteki ima Budapesten. A legtöbb imát lakásokban tartják. Egy olyan önálló épület van, amit ma mecsetnek használnak, de az sem annak épült. Gyakorlatilag ma – és itt az elmúlt húsz évről beszélek – Magyarországon nem lehet mecsetet építeni..." http://mandiner.hu/cikk/20150331_kaldos_janos_interju_muzulman_iszlam_allam#%20#
1120
2016. január 04. 20:03
Akkor ez pl. mi a lófasz? http://vilagmecsetei.blogspot.hu/2011/07/megnyitotta-kapuit-budapest-mecset.html
FridaySpider
2016. január 04. 19:27
Elég egy Google keresés és láthatjuk, hogy jó néhány mecset van Magyarországon. Nemcsak Budapesten, hanem vidéki városokban is: http://vilagmecsetei.blogspot.hu/2010/09/magyarorszagi-mecsetek-imahazak.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!