Egykori amerikai nagykövet: Donald Trump és Orbán Viktor őszinte barátok és együtt nagy dolgokat tudnának elérni
David Cornstein szerint a magyar miniszterelnök „egy olyan ember, aki hisz abban, ami mellett kiáll, és meg is valósítja”.
Bizony, egy kis trianonozás is lesz, előre szólok. Hogy aki berzenkedne, most menjen inkább medvét simogatni. Vagy a széplelkű eszmékkel puhára bélelt széfszpészbe.
„Azt a feneketlen ostobaság-cunamit, ami a Quimby tusványosi fellépését követte, én sem tudom megemészteni, pedig nem vagyok érintett. Épeszű ember ugyanis nem feltételezheti, hogy a Quimby tagjai Orbán Viktorral és a Fidesszel orgiázták volna végig a koncertet követő éjszakát a backstage-ben, a Csűrben vagy bárhol. Lehet, hogy összefutottak pár duhajabb kedvű politikussal, de hát én is összefutottam néhánnyal, és nem kértem tőlük forintmilliókat, és nem is nyaltam ki a seggüket. Persze nem kétlem, van ilyen eset is. De ez nem az.
És akkor tessék: a trianonozás. A »Quimby-ügy«, e kis műbalhé után egymásnak eső pártos (és »pártatlanul« agyatlan) felekről – ami egyébként simán kivetíthető kábé a mai magyar társadalom egészére – eszembe jutottak az első világháború legendás lövészárok-harcai. (Persze az is, hogy amint Magyarországra érek – bár sajnos ehhez újabban nem feltétlenül kell odáig elmennem – és gyanútlanul odatévedek egy asztaltársaság mellé, kábé két percen belül lekádereznek, hogy kiféle-miféle vagyok és kinek a pártján ülök.) És innen óhatatlanul jön az a gondolat, hogy a világháborús lövészárkos szembenállásnak a magyar oldalon milyen fasza pontot tett a végére a trianoni szerződés.”