Népszavazzatok Barabásra!

2016. szeptember 07. 10:51

„Keresztényüldöző” az, akiről mi azt mondjuk. Ja, hogy ki a keresztény? Azt is mi mondjuk meg.

2016. szeptember 07. 10:51
Konok Péter
hvg.hu

Az üldözötteken segíteni, ez alapvető emberi kötelességünk. Pont, vastagbetű, aláhúzás, három felkiáltójel.

Márpedig ha a menekültekről, az üldözöttekről van szó, akkor kormányunknak semmi sem drága; ezt mostanában sűrűn bebizonyították.

Némi aggodalomra adhatna okot keresztény körökben, hogy a kormány exkluzív módon a keresztény üldözötteket akarja megvédeni. Megvédte már a magánynyugdíj-megtakarításokat is, amik, ugye, elfogytak. Sandaság lenne persze feltételezni Európa legkereszténygyökerűbb kormányáról, hogy üldözött keresztény embertársaink valamiféle politikai vagy gazdasági felhasználása a célja. De elfogyott, vagy éppen láthatatlanná vált Balog miniszter ezer kopt keresztény családja is, ami érthető: nem várható el az egyszeri magyar kvótanépszavazótól, hogy messziről, ellenfényben meg tudjon különböztetni egy kopt keresztényt egy… szóval, egy másfélétől. (…)

Az is feltűnő kissé, hogy az elmúlt években, mikor magyar kormányzati politikusok »keresztényüldözésről« beszéltek, sok esetben nem Libanonról, Irakról vagy Szíriáról szóltak, hanem Magyarországról. Hogy, ugye, itt »üldözi« a »keresztényeket« a liberális sajtó, a levitézlett baloldal, a sorosbérencek, a migránssimogatók stb. stb. »Keresztényüldöző« az, akiről mi azt mondjuk. Ja, hogy ki a keresztény? Azt is mi mondjuk meg.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. november 10. 16:14
Mondd, neked van keresztneved, vagy csak úgy névadott lettél? (keresném a fogalmazásaid alapjait)
Zsolt75
2017. szeptember 25. 00:50
Origo:"Dzsihádisták ezrei indulnak Európa felé","Az Iszlám Állam oldalán 1500 gyerekkatona is harcolhat" Csúnyalossz Olbán Viktol, nem akalja befogadni őket...
Viator
2017. augusztus 18. 15:36
Mennyire szánalmas, amikor egy kereszténygyűlölő ballibbant a keresztényekért aggódik... Ha pedig a "jóképességű" szerző arra kíváncsi, hogyan is zajlik manapság a keresztények elleni uszítás Magyarországon, beszélgessen el valamelyik kollégájával. Pl. a tótavé nevű tetűvel, aki minden alkalmat megragad, hogy belerúgjon a hívőkbe.
tango47
2017. június 08. 22:04
Ha a posztolóra ránézek (Hír-TV, Szabadfogás), rögtön mosakodni támad kedvem, még a szememet is kimosom. És akkor a mondanivalójáról még nem is beszéltem. Vajh miért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!