A kormányválság mint a kisebbségi érdekérvényesítés görbe tükre

2017. június 21. 09:16

Nincs ingyenebéd, és bármi történjék is, nem maradhatunk örökké ártatlanok.

2017. június 21. 09:16
Papp Attila Zsolt
Főtér

„Nem az a kérdés tehát, hogy a szociáldemokrata pártelnök viselkedése immorális-e, és hogy normális körülmények között akár csak bottal érdemes lenne-e megpiszkálni azt a világos ideológiai-politikai körvonalak nélküli gomolygó konglomerátumot, amit PSD-nek hívnak, hanem hogy az adott kontextusban mi a politikai cselekvés »ár-érték aránya«. Végzetes naivitás azt gondolni, hogy ebben a helyzetben a jófiúk harcolnak a rosszfiúkkal, bár ezt a gyakori téveszmét, úgy tűnik, nehéz kiirtani a lelkesedésre mindig hajlamos véleményformálók körében. A politika – és a világnak erre a szegletére ez különösen igaz – ritkán működik »fekete-fehér« alapon (mellesleg említenénk meg itt, hogy az RMDSZ által most elővett kisebbségi törvénytervezet cseppet sem problémátlan, de erről majd máskor).

Akik valamilyen morális fölényérzettel közelítenek a kialakult – amúgy a közügyek szempontjából tökéletesen értelmetlen, kizárólag személyes érdekharcokról és ambíciókról szóló – válsághelyzethez, ne feledjék azt sem, hogyan tesz keresztbe a vezető ellenzéki párt az anyanyelvhasználati jogok bővítésének (és korábban is, az egészségügyi nyelvhasználatnak), hogyan uszít mosdatlan szájjal a magyarok ellen az egykor székely-magyar szavazatokkal túlélő, levitézlett hajóskapitány (Traian Băsescunak persze a pontosabb információk kedvéért nem ártana fellapoznia egy történelemkönyvet) vagy miként fröcsögnek élő adásban a nagyon européer (olyannyira, hogy a jelenlegi helyzetben is jobbnak látja Nyugat-Európában tartózkodni) államelnök szellemi támogatói holdudvarába tartozó médiahiénák.

És nem azért, hogy átessünk a ló túlsó oldalára és elkezdjük szeretni a teleormani Nagy Testvért, hanem azért, hogy világossá váljék, nem tanácsos a ló egyik oldalára sem kerülni. A kockázat persze nagy: ha az RMDSZ elbukik az alkufolyamatban – márpedig a jelek most efelé mutatnak –, a következményeit ugyanúgy viselnie kell, mint az esetleges sikeres tárgyalások pozitív hozadékát.

Nincs ingyenebéd, és bármi történjék is, nem maradhatunk örökké ártatlanok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2017. június 21. 09:56
"Van sapka, nincs sapka"-megítélés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!