Ne magasztald John McCaint!

2018. augusztus 28. 18:39

Amúgy, béke poraira! Béke, ami ellen John McCain oly rögeszmésen lépett fel az Amerikán kívüli világban.

2018. augusztus 28. 18:39
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„A négy nappal 82. születésnapja előtt elhunyt John McCain amerikai szenátor »büszke amerikaiként élt és halt meg«. Többek között ez is benne áll utolsó üzenetében. Érzékelem életrajzából, hogy magán emberként nemes cselekedetek is köthetők hozzá, bár politikus esetében egy ilyen kijelentést talán érdemes lenne górcső alá venni. Sokan azt mondják, hogy az amerikai értékeket jól képviselte odahaza. Legyen! Nem amerikaiként nem tudom megítélni. Szemben azokkal a honfitársaimmal, akik olyan kritikátlanul írnak és beszélnek róla ezekben a napokban, mintha az USA itteni hídfőállásainak védelmére szegődtek volna.

Lelkük rajta. De én meg nem hallgathatom el, hogy John McCain külföldet érintő megnyilatkozásait kifejezetten ellenszenvesnek tartottam. (...)

Ezért nem értem, hogy sokan miért építik máris – Magyarországon is – az emlékművét. Egyelőre persze, csak szavakban. Hogy Amerika miként ítéli meg, az legyen az ottaniak ügye! De olyan háborúpárti héjának, aki a világ más részein, köztük itt, Kelet-Európában is, a feszültség mélyítésén munkálkodott és munkálkodik, én ilyet nem emelnék. Az ugyanis a nagyhatalmi erőszak következtében elpusztult millióknak, a ma is szenvedők tömegeinek jár.

Amúgy, béke poraira! Béke, ami ellen John McCain oly rögeszmésen lépett fel az Amerikán kívüli világban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2018. augusztus 29. 10:09
Én már az összes magasztalásból kiábrándultam, amióta azt is híresztelik, hogy Teréz Anya, pénzért árulta az örökbefogadóknak az árváit...
CharlieBrown
2018. augusztus 29. 09:16
A '80-as években szenátorként több esetben is közbenjárt megvádolt -és később lecsukott- tolvaj tőzsdecápák érdekében (pl Keating).
karakán
2018. augusztus 29. 08:44
Idén biztos ő kapja a postomus békanobelt:-))))..persze az a legnagyobb népirtóknàk jàr....
balbako_
2018. augusztus 29. 06:40
Az erőszakos amerikai terjeszkedés embere volt. Nekünk nincs mit siratni rajta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!