Mi a tétje a hongkongi tüntetéseknek?

2019. július 03. 09:21

A tét megint a hongkongiság.

2019. július 03. 09:21
Csarnó Ella
Mérce

„Jelenleg Hongkong városának saját határa, rendőrsége, jogrendszere van, amire a Kommunista Pártnak csak közvetetten van befolyása. Egészen 2047-ig, mikor Hongkong államszervezetileg is a Kínai Népköztársaság részévé válik majd – de hogy ez miként fog lezajlani, arról csak találgatni lehet.

Az átmenet persze Kínának is hasznos volt – nem akarták, hogy a város pezsgő nemzetközi kereskedelme egyik napról a másikra gyökeresen felforduljon, hiszen Hongkong GDP-je az átadás pillanatában Kína teljes GDP-jének 20 százalékával volt egyenlő. 

Az átadás óta eltelt két évtizedben viszont a keleti kínai városok meggazdagodásával Hongkong sokat vesztett gazdasági súlyából, és így egyre kevesebb biztosíték van a helyiek jogainak tiszteletben tartására is.

Az sem nyugtatja meg a hongkongi lakosságot, hogy a szóban forgó emberi jogok a népi Kínában időközben még inkább háttérbe szorultak. A Tienanmen téri események után (amiket egyébként a magyar közmédia előszeretettel keretez Soros György aktivistáinak műveként, és megemlékezik a tüntetők áldozataira is) a reform és nyitás jegyében valamelyest enyhült az egyéni szabadság korlátozása Kínában. 

Ez a folyamat a digitális biztonságtechnika fejlődésével mégis visszafordulni látszik. Egyre intrúzívabban figyelik meg a lakosságot, soha nem látott technológiai és emberi erőfeszítéseket téve többek közt a szólásszabadság és a vallásgyakorlás korlátozására. 

Persze a nyugati demokráciáktól sem idegen az emberi méltóság figyelmen kívül hagyása és privát szféra átlépése a lakosság megfigyelése érdekében. Magyarországon is fejlesztenek arcfelismerő rendszereket, és világszerte tárolják immár a DNS adatainkat is közbiztonsági okokra hivatkozva, szükség esetén az állam számára is hozzáférhető adatbázisokban. 

Mégsem összehasonlítható a helyzet a Kína-szerte mikroszintig hatoló megfigyeléstől – egy Pekingben élő újságíró több mint háromszáz kamerát számolt össze csak az otthona és munkahelye között, riportjaira pedig rendszeresen a titkosrendőrség csoportjai kísérik, akik minden riportalanyának adatait rögzítik. A széles körű és mélyre hatoló megfigyelés során szerzett adatokat aztán a belső rend fenntartásának érdekében saját belátásuk szerint, nem transzparensen használják fel. Az egy-két példa, amiről tudunk, hajmeresztő: az ujgur muszlim kisebbség tagjait például már azért is börtön-szerű átnevelő iskolákba küldhetik, ha szóba hozzák egymás közt a Koránt.

Az elkövetkezendő évtizedekben a megfigyelés mértéke feltételezhetően csak nőni fog. Bár vannak optimista jóslatok is, miszerint Kínának előbb-utóbb nyitnia kell majd az emberi jogok felé, jelenleg a (talán a Black Mirrorból ismerős) szociális kreditrendszer kiépítése inkább a teljes, digitálisan támogatott kontroll felé mutat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. július 04. 14:00
"Az egy-két példa, amiről tudunk, hajmeresztő: az ujgur muszlim kisebbség tagjait például már azért is börtön-szerű átnevelő iskolákba küldhetik, ha szóba hozzák egymás közt a Koránt." Ez mondjuk jogos. Aki a muzulmánokat segíti egy nem muzulmán országban ő a hazája ellensége.
Akitlosz
2019. július 04. 13:59
"egy Pekingben élő újságíró több mint háromszáz kamerát számolt össze csak az otthona és munkahelye között," Budapesten mennyi van? Sokkal több a kamera, mint amennyi látszik.
lhotx
2019. július 03. 13:19
Legsürgetőbb kérdése most, hogy van-e elegendő kínai fizetőeszköze a "honkongiságnak", vagy a világdollár alászálltakor felfordul a soros-típusú milliárdos bandákkal egyetemben. Illetve, hogy mennyire adja el magát egy új piacon, ahol olyan vagyonok vergődnek, amelyeket NEM LEHET renminbire vagy rubelra "átváltani". Kézcsókom.
palika2022
2019. július 03. 09:43
az az értelme hogy hogy egy migrénnek se legyen kedve oda tévedni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!