Húsz helyet lépett előre Budapest

2019. szeptember 07. 14:53

Idén a világ 140 városa között Budapest a 35., míg 2010-ben az 55. helyet foglalta el az Economist Intelligence Unit által készített listán.

2019. szeptember 07. 14:53
Szalai Piroska
Szalai Piroska
Figyelő

„20 helyet léptünk előre, ezzel a középmezőnyből bejutottunk a listavezető első negyedbe. Ezidő alatt, ebben az évtizedben Varsó öt helyet javult, Pozsony kettőt, Prága stagnált, ők továbbra is a középmezőny tagjai maradtak. Nemrég közölte az Economist Intelligence Unit (EIU) a világ legélhetőbb városainak 2019-es listáját.Ismét 140 várost vizsgáltak, 5 kategóriában 30 tényezőt mértek a rangsor kialakításakor. Idén megvédte Bécs a tavaly kivívott elsőségét, 2018-ban taszította le a trónról az előtte 7 éven át listavezető Melbourne-t.

Budapest Közép-Kelet Európa legjobbja már évek óta. Idén a világlista 35. helyén állunk, a térségből Prága, Pozsony és Varsó a 60-65 helyeken követnek bennünket. Megelőzzük például Londont, New Yorkot, Los Angelest, Rómát, Madridot, Dublint, Lisszabont. A 100 pontos értékelő skálán jóval 90 felett teljesítünk. A 80 pontnál magasabb értéket elérő városokat szokták élhető városnak tekinteni, ahol a megfelelő életszínvonal fenntartása nem jár nagy kihívással. 2010-ben Tarlós István főpolgármesteri megbízása kezdetén a város még az 55. helyen állt, azóta 20 helyet léptünk előre, ezzel a középmezőnyből bejutottunk a listavezető első negyedbe.

Ezidő alatt, azaz ebben az évtizedben Varsó öt helyet javult, Pozsony kettőt, Prága stagnált, ők továbbra is a középmezőny tagjai maradtak. A mérés komoly hangsúlyt fektet a város stabilitására, a pontszám negyede e területen szerezhető meg. 2019-ben Párizs a stabilitás kategóriában jóval kisebb pontszámot tudott elérni a korábbiaknál a múlt évi kormányellenes tüntetések következtében 6 helyet visszaesett. A stabilitás területén elért viszonylag alacsony pontszáma a magyarázata London 48. és New York 58. helyezésének is. Budapest e területen jól teljesít más statisztikákban is a legbiztonságosabb világvárosok egyike, 2010 óta a város stabilizálódott.

A város vezetésének célja e tényezők értékeinek további javítása illetve a környezetvédelem, a zöldinfrastruktúra óvása, fejlesztése. Ennek leglátványosabb eleme a 2016-ban indult »10 ezer új fát Budapestre« program, amely a kerületek hasonló programjaival lassan már 20 ezer új fát telepített, ezzel a város eddigi történetének legnagyobb zöldinfrastruktúra fejlesztő programjává vált. Bécs a júniusi közgyűlésen döntött egy nagyléptékű fatelepítési program elindításáról, Budapest pedig már majdnem meg is valósította.

További 20-20 százalékot lehet szerezni az egészségügy és a városi infrastruktúrák elérhetőségéért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. szeptember 09. 07:06
Húsz helyet lépett előre Budapest" ez csak Demszky érdeme lehet...
Óbor Dezső
2019. szeptember 08. 19:35
.....már ezért is ajvékoltok, libsik, komcsik, sebaj a kutya ugat, a fővárosunk meg szépül,.....mióta Tarlós vezeti!!
Akitlosz
2019. szeptember 08. 18:16
A lista önkényes, nem objektív. Az a fogalom, hogy "élhető" pedig nincsen definiálva. Az ilyen listák azért készülnek, hogy a sajtótermékek megtöltség saját magukat a saját önkényes listáikkal.
Lami
2019. szeptember 07. 23:30
Ja! Ha Bécset is szétlövik az oroszok.és nem pest védi az osztrák fövárost hónapokig és ott is lettek volna negyven évig.nincs segély az usa-tól.hol volna most a császár város??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!