„Nem ismerem, nem úgy értettem, manipulált, összevágták, beperellek!”

2019. december 27. 22:29

Miként magyarázta meg a baloldal, hogy ami ami, az nem az, és inkább neki higgyünk, mint a szemünknek meg a fülünknek.

2019. december 27. 22:29
Vésey Kovács László
Tutiblog

„Nem olyan fából faragták a baloldali politikust, hogy egy-egy órási botrány vagy nyilvános megaláztatás után azonnal vegye a kalapját. Inkább megmagyaráz bármit, és magyaráz és magyaráz, legkevésbé sem törődve vele, milyen képtelenségeket és önmagának ellentmondó dolgokat hord össze. Év végi összefoglalóink sorát azzal kezdjük, miként magyarázta meg a baloldal, hogy ami ami, az nem az, és inkább neki higgyünk, mint a szemünknek meg a fülünknek.

Összevágták, manipulálták a képeket, amiken álló brével, illetve kifárasztott, löttyedt, ondós pöccsel vigyorgok aberrált kéjencként. A Fidesz újabb gátlástalan támadása ez. Mindenkit beperelek, aki leközli, vagy egyáltalán meg meri nézni! Na jó, mégis igaziak a képek, én csináltam őket, de ellopták tőlem. Áldozat vagyok. Én küldtem el őket egy korábbi barátnőmnek. Egy kicsit még mindig áldozat vagyok. Bárki hibázhat ilyet, kivel nem történt még hasonló? Most már mégsem emlékszem, hogy elküldtem-e bárkinek a képeket. Minden igaz tehát rólam, de a zaklatási vád, az nem. Egyik sem a négyből. Beperellek! Lemondok.

Nem ismerem fel ezt az embert a videón, aki közpénzlopásról és kokainozásról oktat. Igaz, hogy megszólalásig hasonlít az egyik jóbarátomra, de csak ennyit mondhatok. Igen, meg is szólal, de összevágták a videót, más hangot tettek be alá, habár sem az eredeti, sem a rátett hangfelvételt nem ismerjük természetesen. Nem tudjuk, ki beszél rajta, csak az biztos, hogy nem az a barátom, akinek sokáig az arcát sem ismertem fel. Összevágták. Mindent összevágtak, hiszen mi becsületesek vagyunk, rólunk csak manipulációval lehet terhelő bizonyítékot szerezni. 2006 óta vezetem a kerületet, ez is bizonyítja, hogy makulátlan vagyok. Az én nevemet csak azért emlegette a korrupcióval kapcsolatban, mert be volt kábítószerezve. A kokain közismert hatása a mellébeszélés. Csak tévedésből kapott megint bizottsági pozíciót. Nagyon küzdünk a korrupció ellen és az átláthatóságért, sok közpénzt is fizetünk ezért a barátainknak, de itt nincs mit kivizsgálni.

Összevágott, manipulált a hangfelvétel. Tényleg én mondom rajta, hogy a mieink jobb esetben csak mindent szétlopnak, rosszabb esetben el is ásnak egyeseket. De csak rosszhiszeműen összevágták más hanganyagokból. Az elhangzott szöveg igazából azt jelenti, hogy már nem engedjük a korrupciót és lopást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2019. december 30. 19:21
Egyből látszik, hogy a komcsiszopó agyhalottak csípőből nekilátnak borkaizni. Egy ilyen reflex. Csak egy hangot sem a saját szarjukról! Terelés, lefedés, tagadás, mellébeszélés. Wittinghoff baba meg teljesen kimaradt.. Vagy az eredetiben szóba került?
Bokros Birka
2019. december 28. 20:06
Bocs @konfucius ugyan annak szántam, akinek Te válaszoltál.
BőröndÖdön
2019. december 28. 18:31
Azért a Gréczy hamarabb lemondott,mint a Borkai,te szarházi.
nyelvelő
2019. december 28. 17:10
https://www.szekelyszo.com/2019/12/kemenyen-beszolt-bajna-szekely-nemzeti.html?m=1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!