Nemzetpolitikáról a vírus árnyékában

2020. március 30. 12:34

Szükséges volt a szemléletváltoztatásra is a tekintetben, hogy a külhoniakat nem segélyezni kell, hanem a kölcsönös előnyök alapján együttműködni velük.

2020. március 30. 12:34
Szakáli István Lóránd-Zsigmond Barna Pál
Origo

„100 évvel Trianon után, 30 évvel a rendszerváltás és a marosvásárhelyi márciusi magyarellenes pogrom után a koronavírus új helyzetet teremt Európában, a térségben és a nemzetpolitikában is.

A rendszerváltással véget ért a nemzeti hallgatás és elzárkózás politikája, és a 80-as évek végén bekerült a magyar közbeszédbe a határon túli magyarok ügye, és meghatározó kérdéssé vált. Az Antall-kormány időszakában a 15 millió magyar fogalma megjelent a magyarországi közéleti mezőben és kormányzati eszközök is kifejezték a határokon átívelő nemzetpolitikát. A Horn-kormány időszakában más ideológiai mezőben, de folytatódott a megkezdett támogatáspolitika. Az első Fidesz-kormány új dimenziót hozott minden tekintetben, a státustörvény, a Sapientia és Selye János Egyetem egy aktív, kezdeményező nemzetpolitika jelei voltak, és a támogatások összege is jelentős mértékben növekedett. A Medgyessy korszak koccintása után a Gyurcsány korszak az elmúlt 100 év legnagyobb mélységét hozta el, a 2004. december 5-i népszavazással. 2010-ben a Fidesz-kormány az új alaptörvénnyel és az állampolgársági törvény módosításával új minőséget jelentett, mára már több mint egymillió új állampolgár van a Kárpát-medencében. A magyar nemzetet az állampolgárság közjogi értelemben is egyesítette, és korábban soha nem látott mértékű támogatás irányul a határon túli nemzettársakhoz.

A Kárpát-medence és a határon túli magyarság összefüggésében a gazdasági megközelítésben is jelentős fejlődésen mentünk keresztül. A 2010-es választásokat követően a második Orbán-kormány meghatározó gazdaságpolitikai dokumentuma, az Új Széchenyi Terv már Egységes Kárpát-medencei Gazdasági Térségről beszél. Hosszú út vezetett idáig. Addig a felismerésig, hogy a határon túli magyarság valódi erőforrás a magyar gazdaság számára, és növeli Magyarország gazdasági mozgásterét. Ehhez szükséges volt a szemléletváltoztatásra is a tekintetben, hogy a külhoniakat nem segélyezni kell, hanem a kölcsönös előnyök alapján együttműködni velük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. március 31. 14:00
Egy összefoglaló írás a nemzetről, nemzeti identitásról, a nemzetek egységéről és törésvonalairól. https://egyvilag.hu/temakep/074.shtml
Pelso j.
2020. március 30. 14:31
Vajon mik lennének a kölcsönös előnyök? Még több hazai közpénzért több szavazat vásárlása és népszerűség tákolása?
Kup Lung
2020. március 30. 14:29
A kormánypárti térfélen a kezdeti túlzott beleszólás nem érte el a célját ,tanultak belőle . Megértették szerencsére hogy amit ott helyben akarnak a külhoni magyarok azt kell támogatni. Amit meg nem akarnak azt nem kell. Hogy a támogatások mennyire a legoptimálisabbak azon mindig lehet vitatkozni. Minden esetre jó jel hogy mondjuk egyre több kárpátaljai magyar már érzékeli a segítséget , törődést. A szlovák relációban a jó kapcsolatok látványa viszont több eredményt predesztinálhatna. Ott ideje lenne a régóta szőnyeg alá söpört kényesebb témákat is elővenni. ------ Mivel alapvetően az ellenzéki összefogásnak van egy pártja a DK ,aki határokon átívelő nemzetpolitikát elutasítja. Sőt alapvetően aljas politikai megfontolásokból akarattal lép fel,sőt uszít a külhoniak jogai ellen ,ezért ki lehet jelenteni hogy nincs az egységesített ellenzéki térfélen nemzetpolitika. Még ha egy egy tag felszólal is a DK ezen törekvései ellen (LMP) . Ez kevés. Itt elégtelen a bizonyítvány amíg a DK irányelvei a mérvadóak . -------
Mr. Tommy Lee
2020. március 30. 13:14
Új világ jön... új lehetőség, ha értitek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!