Tizenkét év után ugyanott vagyunk: Gyurcsány és Orbán országában

2022. április 05. 15:29

Az ellenzéki összefogás végül csak arra volt jó, hogy ismét ne mozduljon semmi a magyar politikában.

2022. április 05. 15:29
null
Pintér Bence
Azonnali.hu

„Az összefogással ismét sikeresen átmentette magát a budapesti elit.

2018-ban, a választás előtt arról írtam: valójában nem az a kérdés, hogy nyer-e, illetve mennyivel nyer a Fidesz, hanem az, hogy az ellenzéki oldalon történik-e valami döntő változás. 2018-ban, amikor utolsó pillanatos visszalépések voltak, nem történt ilyen: pontosan ugyanazok a pártok, nagyjából ugyanazok az emberek jutottak be a parlamentbe, mint 2014-ben és 2010-ben.

2018-ban nem jutott be a Momentum, nem esett ki az MSZP vagy az LMP, nem erősödött meg kellőképpen az első profilváltásán átesett Jobbik.

2022 nagy kérdése az volt, hogy a minden téren – média, pénz, technika – iszonyatos Fidesz-túlerővel szemben elég-e a győzelemhez, vagy legalábbis a Fidesz megszorongatásához az, ha a választástechnikai fronton kiegyenlítődnek az erőviszonyok, azaz az ellenzék kis-közepes pártjai egy közös jelöltet indítanak minden körzetben és közös listát állítanak.

Mint kiderült: nem volt elég. Arra volt ez elég, hogy nagyjából ugyanazok az emberek ismét parlamenti mandátumhoz jussanak, akik négy, nyolc és tizenkét éve.

Ezért dolgoztak például a lelkes aktivisták is, szegények. Újabb négy évre túlélhet a körúton túl gyakorlatilag értelmezhetetlen Párbeszéd és az élőhalott LMP, ismét nem mondhatunk búcsút az egy-két kivételt leszámítva nagyjából teljesen kifulladt MSZP-nek, és sikerült a 2018-ban milliós tábort felmutató Jobbikot, illetve az energikusan induló Momentumot is behúzni ebbe a körbe úgy, hogy már őket sem lehet nagyon megkülönböztetni a többi párttól.”

Nyitókép: Attila Kisbenedek / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2022. április 05. 23:23
Olyat nem hallottál, te felfuvalkodott ficsúr, hogy nyugodt fejlődés, háborús bizonytalanság idején csak hülye akar politikai változást. Vélhetően soha sem jöttél ki bél pesti buborékodból, s csak rad oktrojált narratívájából ismetlesere vagy képes. Magyarország oriásít fejlődött s fejlődik is, ha a háború vagy a nemet elit tönkre nem vágja..
akiaki
2022. április 05. 21:40
kismaki! te tehetsz gyúrcsányról!
akiaki
2022. április 05. 20:25
a szerkesztőúr kire savazott?
amca
2022. április 05. 19:54
Pintér Bence. Lefordítom hun nyelvre az ostobaságaidat. Qurcsánynak van pártja ,de ő kaka. Klárát lemosta 1 porszívóügynök Kanadából. Vagy jusa-ából. Miből gondolta a moschlék ,hogy a cigózó-zsidózó Jobbikos szavazni fog állibsikre???? Momentum Zero. LMP zero Párbeszéd zero. Leszopott maszop.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!