Választási ígéretek és a valóság a nyolcadik kerületben

2020. március 27. 14:11

Koronavírusjárvány ide vagy oda, a közélet nem áll meg: pénteki podcastunk vendége Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője, aki a Pikó András-féle, baloldali önkormányzat bukdácsolásairól beszél.

2020. március 27. 14:11

Arról már korábban is írtunk, hogy a VIII. kerület novemberben megválasztott vezetésének klímatervében eredetileg szerepelt például méhek telepítése a buszmegállókba, csak miután a Hír TV-ben Ferencz Orsolya fideszes önkormányzati képviselő beszámolt a javaslatról, a terv nem valósult meg. Aztán arról is beszámoltunk, hogy a civil társadalmat szóban támogató önkormányzat megszüntette a polgárőrség támogatását, ugyanakkor lapjában címlapon tudósított egy társasházi közgyűlésről, a megválasztandó közös képviselő politikai kapcsolatait firtatva.

Készül az adás.<br>A képen balról jobbra: Vörös Tamás (Fidesz), Szilvay Gergely (Mandiner)
Készül az adás.
A képen balról jobbra: Vörös Tamás (Fidesz), Szilvay Gergely (Mandiner)

Vörös Tamás többek között arról is beszél, hogy 

  • a Pikó András-féle kampányígéretek egyötödét időarányosan benyújtották a költségvetés vitájában módosító javaslatként, de a baloldali többség leszavazta azokat;
  • ezen ígéretek puszta megvalósítása 50 milliárd forintot igényelne, de teljes költségük elérhetné akár a százmilliárd forintot is, mindezt egy olyan kerületben ahol a költségvetés teljes összege 23 milliárd forint;
  • hogy ezzel együtt szociálisan érzékeny módon a költségvetés számára jelentéktelen, de az egyes ember számára jelentős pályázati támogatásokat töröltek el, megszüntetve az önkormányzati bérlakások felújítási támogatását és a kapualjak dílermentesítését szolgáló kivilágítási pályázatot;
  • hogy azt ígérték, nem adnak el önkormányzati bérlakást, de máris eladtak jó párat;
  • hogy újabban a „közösségi” jelző a divat az önkormányzatnál.
  • És még más érdekességek is szóba kerülnek.

Műsorunk az alábbi felületeken érhető el:

Spotify

Soundcloud

Google Podcasts

Radiopublic

Breaker

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crüwel
2020. március 28. 07:09
Ez a pikó és cafka csapata kb nyídermüller képződményékkel van egy szinten gyűlöletben és vezetési tapasztalatban ,- csak a pofa , és a kitárt zseb nagy..
flesh ripper
2020. március 28. 07:00
Nézem ezeket a torzpofákat: Pikó, nídermüller.... Ki az a hülye, aki ilyen fejekre leszavaz? pestisracok.hu/wp-content/uploads/2018/05/Niedermüller-Péter-7-HPGy-1000x600.jpg
bagira
2020. március 28. 03:10
Gyurcsány és a sleppje saját csapdájába szorult ,bár mit lépnek magukat lejáratják. Kommunista gerinc a gyűlölettől ropog. Most a sorsdöntő pillanatban veszélyben a kormány tudja a magyar népet milliárdokkal támogatni a gyesen lévőket az adósokat a termelő ágazatot , ha Orbán ellopta volna a támogatást amivel a ballibsik vádolják akkor az ország 2010 előtti csőd bekövetkezett volna . Most oszt tényleg látszik az ország óriási tartalékkal tarja fenn a kieséseket nem adósságból él . Gyurcsány klikk hazudik hogy Orbán lop. Ballibsik most kapnak a fejükhöz üvöltöznek mocskolódnak ,mert az ország tartalékához nem tudnak hozzá férkőzni ,most látszik óriási tartalék , fájó nekik mert a nép kap segítséget , össze hasonlítható a gyurcsány bajnai nép nyúzó nyomorult évek és a 2010 utáni Orbán kormány az élethez való jogot visszaadta támogatásként .
Mich
2020. március 27. 21:45
Mi mást lehetett várni...? A libsibolsináciknak eszük ágában sem volt teljesíteni azt, amit ígértek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!