Érdektelenségbe fulladt a diákok által megtartott pedagógustüntetés

2024. január 13. 17:42

Annak ellenére is demonstrációba kezdtek, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint is eleget tett a kormány a vállalásának.

2024. január 13. 17:42
null

Ahogy arról a Mandineren beszámoltunk, az Egységes Diákfront újabb demonstrációt hirdetett meg szombatra a Belügyminisztérium épülete elé. A szervezet a közösségi oldalára feltöltött videóban értetlenkedett a kormány által meghirdetett pedagógusbér-emelésen, és a trágár megfogalmazásoktól sem tartózkodó fiatalok arról beszéltek, hogy a kormány hazudott. A demonstráció időpontja annak fényében kifejezetten érdekes, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint is eleget tett a kormány a vállalásának. Horváth Péter szerint a mostani béremelés megfelel a kormányzat azon vállalásának, hogy 2024. január 1-től a pedagógusbérek a diplomás átlagbér 72 százalékára zárkózzanak fel.

Az Index beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy nem túl nagy érdeklődés mellett zajlott az esemény, ugyanis a portál tudósítása szerint a 15 órára meghirdetett eseményen, a kezdési időpont után tíz perccel is csak néhány száz ember lézengett. 

A felszólalok között a PDSZ képviselője elégedetlenkedett a béremeléssel, elmondta, hogy 20 százalékos infláció mellett ez ugyanis csak 12,2 százalék béremelés. „Ennél több jár nekünk” – mutatott rá. Megjegyezte

folytatjuk, mert ha nincs tanár, nincs jövő”.

A mostani tüntetésen sem maradhatott el a szokásos kartonbábús intermezzo. Az EDF egyik aktivistája, Perlaki-Borsos Noel felszólalása után újabb két diák lépett színpadra, és bábuként egy bohócorrot viselő Pintér Sándort is magukkal vittek. Bejelentették, hogy a rendőrség nem engedte, hogy a kartonbábut megdobálják, és ledöntsék, emiatt úgy döntöttek, inkább hipnotizálják, és ily módon „elaltatják”. 

Juhász Péter beszállt a buliba

Az eseményen felszólalt Juhász Péter is, az V. kerület polgármester-jelöltje, akit úgy konferálták fel, mint „Rogán Antal rémét”. Polgármesterként nem tudok változtatni az oktatás jövőjén, de az biztos, hogy olyan hibákat nem követek majd el, mint elődeim – fogalmazott a politikus arra utalva, hogy a Belügyminisztérium épülete ma szálloda is lehetne, és „Pintér Sándor jól is mutatna recepciósként”. Az MKKP színeiben induló politikus kijelentette: most egyetlen feladat van, a minisztert elüldözni.  Elmondta, hogy 

leendő polgármesterként mindent megtesz azért, hogy legalább helyben jobb legyen az oktatás.

A diákok az előzetes ígéretüknek megfelelően nagyjából egy óra után be is fejezték a demonstrációt. Perlaki-Borsos Noel zárásként így fogalmazott: „Köszönjük a rendőrségnek, akik ezúttal teát adtak, és nem könnygázt”, a tömeg pedig azt skandálta, hogy „folytatjuk”.

***

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
za-firka
2024. január 14. 10:38
Minőségi oktatást mindenkinek! Hát persze. Valaki magyarázza el, hogy mi köze a Pisa-teszt siralmas eredményének a szöveg értésben a NER_hez? Ha egy üzem szar termékeket gyárt, akkor a melósok fizetését kell megemelni? Nem a munkaerővel van ott a baj? A tanárok magasabb fizetésétől majd jobban fognak olvasni a gyerekek? A tanárok képzésével felfogásával, szorgalmával tudásával minden rendben van? Nem ez csapódik le a gyerekek tudásában? Ezek tényleg érinthetetlenek?
cccbasatu
2024. január 14. 08:24
Egyébként mi van a Zuglói iskola pedagógusainak papírjaival ? Szóval a munkáltató miért nem adja ki nekik jogellenesen? Szóval nincs felmondó levél,nincs akkor nincs munkanélküli segély és nem is tudnak másutt munkába állni.Szóval az illetékes hivatal szarik a munka törvénykönyvére! Ismét csak a zsarolás megy mivel ezek a tanárok nem hajlandóak aláírni az állam ultimátumát!
cccbasatu
2024. január 14. 08:17
Szóval a pedagógusok béremelése kutyaszart sem és ugyan úgy mint a nyuggeroknak nyújtott nyugdíjemelés mert ez meg sem közelíti az infláció mértékét.Jelenleg az infláció a valóságban 25 és 40% között mozog.Viszont a jövedéki adó emelése minden termék árába is megjelenik,így akár 100%-kal is emelkedhet bizonyos termékek ára.Mivel a honi gazdaság már több mint 2 éve tartós zuhanásba van ennek következményei beláthatatlanok! Szóval idővel Orbán a" szabadságharcos"Brüsszeli fegyverletételre kényszerül.Ha ezt nem teszi meg akkor a következő választásokat elbukja és az lesz itt is mint a polákoknál!
Elvileg
2024. január 14. 06:51
Megy a teperés a srácok részéről valami amerikai ösztöndíjért, hátha jobban sikerül a kiképzés mint MZP vagy Szabó Tímea esetében......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!