Üdvözlégy, Caesar!

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

„A karlendítés Donáth Anna-i olvasata tehát egyfajta náci ébredés szimbóluma, ami mögé elrejtik fasiszta eszméiket a mi hazánkosok, vagy legalábbis a környékükön megforduló szimpatizánsok és/vagy provokátorok. A nyílt szavak helyett akkor bújunk szimbólumok mögé, ha mondandónk, nézeteink üldözöttek. Vagyis, ha Donáth szerint a fasiszta nézeteket nem lehet Magyarországon egyértelműen felvállalni, akkor itt ennek az ideológiának a megvallása törvénytelen vagy veszélyes. Így a Momentum elnöke maga bizonyítja, hogy – ezzel ellentétes, visszatérő vádjaik dacára – az Orbán-kormány nem tűri a náci (fasiszta) nézeteket.

Érvek és programok ütköztetése helyett a baloldal szép lassan visszatér a rendszerváltáskor kikristályosodott (és azóta igazán soha el nem engedett) módszeréhez, hogy politikai ellenfeleiket – Antalltól és az MDF-től Csurka MIÉP-jén át Orbánig és a Fideszig, Toroczkaiig és a Mi Hazánkig (korábban Vona-Jobbik felállásban is, de az már elmúlt) – mindenkor azzal diszkreditálják, hogy cselekedeteik és szavaik mögött a rég letűnt nácizmust vélik felfedezni.

Ez egyben – figyelem, bűncselekmény! – relativizálja a népirtó rendszereket, hiszen nyilvánvaló, hogy Orbán nem azonos Hitlerrel, Toroczkai nem zárja gettóba a zsidókat. (»Tenné, ha megtehetné!«, hallom a fölhorgadást, de hát ha nem teheti meg – mert kőkemény törvényeink vannak ilyesmi ellen –, akkor még sincs fasizmus, és a kígyó megint a farkába harapott.)

Ha tehát a jogállamiságra kínosan ügyelő, az önkényuralmi rendszerek feléledésével szemben zéró toleranciát hirdető rendszerünk voltaképpen fasiszta-náci (azaz olyan, mint Mussolini vagy Hitler rendszere), akkor ezek a rezsimek nem is voltak olyan szörnyűek? Ki relativizál akkor és mit?”