New York Times: sokkal kevesebb az amerikai önkéntesek száma az ukránoknál, mint azt Kijev állította

2023. március 27. 09:16

Ráadásul ezen zsoldosok zöme pozícióharcokkal, hazudozással, haszonleséssel tölti idejét a fronton – írja az amerikai lap.

2023. március 27. 09:16
null

A hivatalos ukrán adatok szerint a nemzetközi légióba húszezer fő jelentkezett, ám a New York Times több önkéntessel beszélgetett riportjában, és ezen beszámolók alapján pedig azt írja: ez a szám a valóságban sokkal kevesebb, húszezer helyett 1500 külföldi önkéntes van Ukrajnában. 

Ráadásul meglehetősen szedett-vedett társaságról van szó – mivel hivatalos katonai segítséget az Egyesült Államok nem biztosít. 

Amerikai korrupció

A lap példaként hozza például John McIntyre esetét, aki korábban a hadseregben szolgált, aztán a légióból leszerelték nem megfelelő magatartás miatt. McIntyre ezért fogta magát, és átállt az oroszokhoz.

Egy másik önkéntes, Ryan Routh a lap állítása szerint korábbi tálib harcosokat akart toborozni Ukrajnába. Routh maga azt mondta, hogy ha kell, akár illegálisan is hajlandó becsempészni Pakisztánból és Iránból az embereket Ukrajnába. 

Ott van aztán James Vasquez, egy connecticuti barkácsvállalkozó, aki több ezer Twitter-követőre tett szert, és adományokat gyűjtött azzal, hogy harctéri híreket posztolt Ukrajnából. Vasquez aztán a közelmúltban törölte a közösségi média fiókjait, miután a Times felfedezte, hogy hazudott a szolgálatáról az amerikai hadseregben, és voltaképpen sosem járt Kuwaitban.

Vasquez arra használta az online teret, hogy egy másik amerikai önkéntest, a volt amerikai tengerészgyalogos Ripley Rawlingsot népszerűsítse, aki több mint 1 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze az ukrán csapatok felszerelésének megvásárlására. E vásárlások egy részét azonban az amerikai külügyminisztérium megfelelő engedélye nélkül hajtották végre, míg más szállítmányok soha nem érkeztek meg Ukrajnába.

Nyitókép: Artur Widak / NurPhoto / AFP

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. március 27. 20:12
Szerintem hazudnak, rengeteg nyugati zsoldos harcol ott, magáncégek emberei, fedésben levő hivatásos katonák, akik kezelik a nyugati fegyvereket, kiképzik a ukránokat.
hivor
2023. március 27. 17:28
"Ráadásul ezen zsoldosok zöme pozícióharcokkal, hazudozással, haszonleséssel tölti idejét a fronton – írja az amerikai lap." Nem is lennének amerikaiak, ha nem ezt csinálnák!
fatman
2023. március 27. 15:10
szerencselovagok... remélem, megdöglik mind...
letsgobrandon
2023. március 27. 13:47
van itt egy csomó potenciális ukrán ágyútöltelék ...szívesen megdöglenek banderisztánért... vagy legalábbis szívesen küldenének mindenki mást SLAVA NYUGATISTÁK !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!