Oliver Stone a Karlovy Vary-i filmfesztivál fővendége

2013. április 24. 11:34

Oliver Stone, az Oscar-díjas amerikai rendező és forgatókönyvíró lesz az idén a nyugat-csehországi Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiváljának fővendége, a nemzetközi zsűriben pályatársa, Agnieszka Holland elnököl.

2013. április 24. 11:34

Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke közölte, hogy Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjére június 28-a és július 6-a között – immár 48. alkalommal – kerül sor. Oliver Stone a fesztivált megnyitó gálaesten Kristály Glóbuszt kap a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért. Az amerikai producer az Éjféli expressz című film  forgatókönyvéért 1979-ben kapott először Oscar-díjat. A fesztivál nézői egy válogatás keretében ízelítőt kapnak Stone legjobb filmjeiből. Ugyanilyen elismerésben részesül Theodor Pistek akadémiai festőművész, aki Milos Forman cseh származású világhírű amerikai rendező filmszereplőinek legfőbb kosztümtervezője.

A versenyfilmeket elbíráló nemzetközi zsűri elnöke Agnieszka Holland lengyel filmrendező lesz. Hollandot háromszor jelölték Oscar-díjra, legutóbb az Égő bokor című, Csehszlovákia újkori történelméből merítő háromrészes filmjével hívta fel magára a figyelmet. A filmet a HBO televízió januárban sugározta, de Karlovy Varyban lesz az első igazi „nagyvásznas” bemutatója. A filmfesztivál részletes programja még nem ismeretes. Bartoska szerint a rendezők május végéig még alakítani fogják a programot. Hasonló módon alakul még a neves vendégek sora is. A versenykategóriában a győztes film a hagyományos fődíjon, a Kristály Glóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.

A fesztivál programját számos szekció alkotja a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül, ilyen a Látóhatárok (Horizonts), a Másik nézőpont (Another View), a Nyugattól keletre (East of the West), a Függetlenek fóruma (Forum of Independents), a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice), a cseh filmek programja, de szerveznek retrospektív vetítéseket is. A magyar filmek rendszeres résztvevői a karlsbadi szemlének. A kilencnapos seregszemle költségvetése – hasonlóan a korábbi évekhez - 135 millió korona. Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították az Osztrák-Magyar Monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette. A rangos filmszemle díjkiosztóját július 6-án, szombaton este tartják.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!