Én még a régi iskolához tartozom

„Kevesen mondhatják el magukról, hogy a könnyű műfajból ilyen sikeresen át tudtak nyergelni a drámára, mert ezt általában fordítva szokták.

Ha van benned annyi kurázsi, hogy hajlandó vagy megmutatni a sötétebb, keményebb, tragikusabb énedet is, akkor a jutalom nem marad el, mert egy sokkal árnyaltabb és gazdagabb karriert sikerül felépítened. Én a Ponyvaregénnyel fordítottam, aztán jött a többi film, a Broken Arrow, a Face Off, és bevallom, nagyon élvezem csinálni.

Ennek a karrierépítésnek volt része az is, hogy a Szombat esti láz után több filmre mondott nemet, mint amennyire igent. Köztük volt Oliver Stone is?

Nem. De Oliverrel évek óta rágjuk egymás fülét, hogy végre megtaláljuk a jó témát. Oliver nem szórja zsinórban filmeket, és mikor a Vadállatok kapcsán először leültünk, csóválta a fejét, hogy túl erős személyiség vagyok, nehéz lesz engem kiegyensúlyozni. Így került a projektbe a két nehézsúlyú, Salma és Benicio, és billent helyre a mérleg. Oliver legalább akkor fazon, mint Quentin. Mindenkiből kisajtolja a maximumot. Addig gyötör, míg úgy érzed, hogy teljesen kifacsart, és csak akkor engedi el a szárnyaidat, hogy na jó, most repülj. Én megírtam a könyvet, felállítottam a jelenetet, megrendeztelek, most már a te dolgod, hogy eljátszd. És ettől az ember tényleg szárnyakat kap.

Sokan mondják, hogy a Vadállatokat akár Tarantino is rendezhette volna. Mennyire hasonlít ez a két rendező egymásra, illetve miben különböznek egymástól?

Egész más stílusban dolgoznak még akkor is, ha a végeredmény gyakran hasonló. Oliver vasmarokkal vezeti a színészeit, Quentin szabadjára hagyja őket és csak akkor szól bele, ha baja van. Akkor viszont korrigál.

Melyikükkel volt könnyebb dolgozni?

Mind a kettőt bírom, mert mind a kettő zseni. Ha egy színész ilyen színvonalú rendező keze alá kerül, mint ezek ketten, sokkal könnyebb dolga van, mert kihajtják belőle a maximumot. Ezért szabad csak a legjobb rendezőkkel dolgozni.”