Az önigazolás emlékműve

2014. január 27. 18:52

A német megszállás készülő emlékműve és a mögötte rejlő önigazolási gondolat súlyos kárt okozhat az országnak. Nem lehet egyszerre a történelmi magyar hűségről beszélni és ugyanakkor felpanaszolni Magyarország német elnyomását.

2014. január 27. 18:52
Deák István
Népszabadság

„Amikor a német csapatok 1944 márciusában bevonultak Magyarországra, ezt elsősorban azért tették, hogy megakadályozzák a magyarok kiugrását a háborúból. (...)

Az olyan időnkénti habozó visszalépések, mint a budapesti zsidók és a zsidó munkaszolgálatos férfiak deportálásának felfüggesztése és Horthy októberi megadási kísérlete, nem változtattak az ország katonai és politikai vezetésének azon az elhatározásán, hogy kitartanak a német szövetség mellett. Ezért aztán teljesítették a németeknek még olyan elképesztő kívánságait is, mint hogy Bécs védelme érdekében vegyen részt a honvédség Budapest elpusztításában, és hogy a nemzeti vagyon jelentős részét önként adják át a németeknek. Mindezt a magyarságra zúdított szenvedésnek és német elnyomásnak tekinteni valóban képtelenség és történelemhamisítás. Nem lehet egyszerre a történelmi magyar hűségről beszélni és ugyanakkor felpanaszolni Magyarország német elnyomását.

A német megszállás készülő emlékműve és a mögötte rejlő önigazolási gondolat súlyos kárt okozhat az országnak. Igaz, hogy Magyarország nem egyedül szenved önigazolási mániában: az ukránok, románok, csehek, szlovákok és szerbek sem jutottak sokkal előbbre az önsajnálatnál. Ami viszont ma otthon folyik, amikor is a hivatalos vezetés egyszerre kér bocsánatot a magyar államnak a zsidóság ellen elkövetett bűneiért, ugyanakkor ujjal mutogat mindenkire csak az önhazára nem, lehetetlen közállapotot és közhangulatot teremt. A Nyugatot örökösen összeesküvéssel vádolni, Amerikát a Horthyrendszer és a Rákosi-rendszer érveivel támadni, valamint az örökös sértődöttség gyermeteg gondolkodásra vall. A Nyugat nem rohan a szellemi, erkölcsi és anyagi csőd felé, s nem az a legfőbb gondja, hogy miként vonja rabláncra a magyar népet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2014. január 28. 12:25
Dr. Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú birodalmi megbízottja, tehát Horthy főnöke a megszállás pillanatától, vétkeiért nem ült még három évet sem. 1949 áprilisában a nemzetközi törvényszék húsz évre ítélte. Ezt 1951 februárjában tíz évre csökkentették, majd 1951 decemberében Veesenmayert szabadlábra is helyezték. Ennyit bűnhődött, aki egyetlen zsidót sem mentett meg. Mit kellett volna bűnhődnie annak, aki százezreket?
Peter8811
2014. január 28. 07:28
"A nácikon, nyilasokon, zsidótörvényeken aratott győzelem nekem abban jelent meg, hogy itt a nagymama és most nagyon szép. 226 komme2 Nekem meg abban hogy ugrott a nagyfater földje, meg a nyugdíjam fele. Az apróságokról meg majd később, Ádám bátyám pávás látvány.
Peter8811
2014. január 28. 07:25
Pista bácsi! Ha a holokausztot Bokros Lajos bácsi csinálta volna, akkor ma Népesség Reformnak hívnátok!
Peter8811
2014. január 28. 06:58
Igen, így van, a birodalmi sasnak nem egy angyalt kellene megcsípnie hanem egy Teller levelet, Bikfic bácsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!