Leleplezte a Kuruc a zsidóbérenc Bayer-Seres-Rajcsányi tengelyt!

2015. szeptember 22. 12:44

Nem is tudom, lehet-e feljebb jutni annál a magyar közírásban, hogy a Kuruc kiszerkeszti az embert. Most ez történt: vezető hírében vázolta fel a szupertitkos, zsidóbérenc, „alja patkány” Bayer-Seres-Rajcsányi tengelyt.

2015. szeptember 22. 12:44
Rajcsányi Gellért
Mandiner

kuruc_1.jpg

Nem is tudom, lehet-e feljebb jutni annál a magyar közírásban, hogy a Kuruc kiszerkeszti az embert. Most ez történt: vezető hírében vázolta fel a szupertitkos, zsidóbérenc, „alja patkány” Bayer-Seres-Rajcsányi tengelyt a legendás, szebb múltat is megélt Kuruc. A Szalonna János fedőnevű szerző cikkében úgy köti össze a Magyar Hírlap jobboldali stárpublicistáját, a HVG libertárius öklét és e sorok íróját, hogy mindhárman utalni mertünk a palesztinokra a migránsválság kapcsán.

Az, hogy Seres és Bayer egy platformra kerül a Kuruc szerzőjének szemében, már egy izgalmas fejlemény; de az meg külön ironikus csavar, hogy a Kuruc cikke szinte egy az egyben lejöhetne valamelyik nyugati, vadbalos, Izrael-ellenes és palesztinpárti fanzine-ban. Mert hogy Nyugaton jellemzően a radikális baloldal áll kritikátlanul a palesztinok pártjára és kritizálja reggeltől estig Izraelt − nem pedig az ottani radikális jobboldal, amely már jó ideje rájött arra, hogy a közel-keleti bevándorlásnak évtizedek óta kitett Nyugatnak és Izraelnek, különösen az iszlám terjeszkedés kérdésében bizony lehetnek közös érdekei.

Ha már a Kuruc elővett engem, hadd vegyem én is újra elő a témát: tartom, hogy a migránsok egy része, akik tényleg közel-keleti válságövezetekből jöttek, látott már közelről háborút és azt is, hogyan jelenik az meg a helyi és nemzetközi médiában. És igen, az izraeli-palesztin konfliktusban is a palesztin felkelők nem egyszer elővették vagy előtérbe tolták a nőket, a gyerekeket, nem csak a médiában, hanem a mindennapos összecsapásokban is, ami rendre tragikus következményekkel járt.

A manipulációs technikákat pedig sokszor észrevehetjük a nagy európai migrációs hullámban, például a röszkei határon történt összecsapásban is (Babapajzs a határrésen − migránsok, média, manipuláció). A migránsok tudják, mi kell a médiának és mit tudnak elérni a média segítségével; a velük kritikátlanul együttérző liberális média pedig dönti az okok és okozatok láncolatát összekavaró, a körülményeket elhallgató riportokat, a jól megvágott videókat, a közhelyes és ásatag drámai szcenáriókat, a cukormázas képeket (kisgyerekes-kiscicás kontentet is, ha kell); amik még csak akkor is a valóság egyik szeletkéjét mutatják be, ha egyébként igazak. Ha pedig nem is azok, mert mondjuk beállított, megrendezett jelenetekről van szó, akkor aztán végképp megérdemlik a kritikát a manipulációs játszmában részt vevő, nőiket és gyermekeiket akár fizikai veszélynek is szándékosan kitevő migránsok és a médiumok.

A Kuruc betámadós cikke viszont legalább arra jó volt, hogy tadamm! − a Kuruc kommentelői elkezdtek gondolkodni! Azon dilemmáznak, ki-ki a maga színvonalán persze, hogy most akkor a palesztinoknak vagy Izraelnek van-e igaza. Talán rájönnek, hogy mégsem olyan fekete és fehér a világ valósága. Úristen, reflektálnak önmagukra, eddigi nézeteikre és a nagyvilágra! Kérdéseket tesznek fel önmaguknak és másoknak! Ezért az eredményért csak megéri az embernek eltűrnie a Kuruc alja patkányozását!

Csemegézzünk önreflexív Kuruc-kommentekből!

„Hőbörgünk a mindenütt felbukkanó kettős mérce ellen, de amikor az érdek úgy kívánja, mit is alkalmazzuk? Ha a zsidók ellenségei a barátaink és a (elsősorban bevándorló) muzulmánok ellenségei a barátaink, mi történik akkor, amikor a zsidók a muzulmánok ellenségei? Használjuk kicsit az eszünket, ne legyünk mi is szemellenzősek, van épp elég birka már a világban...”

„Lényeg a lényeg rengeteg nagy free palesztina oldal az elgáncsoló Petra szídó és Magyar gyalázó cikekkel van tele. A pelesztinok sem jobbak mint a csürhe aki be akar törni mihozzánk. Azért annyira nem kell védeni őket. Ők sem fogják megköszönni különösebben ha segítünk nekik. Csak azért mert történetesen a Zsidókat jobban utáljuk?”

„Kényes kérdés ez a palesztin ügy, hiszen ők is pontosan ugyanolyan muszlimok, mint azok, akik most elfoglalják Európát. Vigyáznunk kell arra, hogy ne essünk át a ló másik oldalára és ne tartsuk őket szimpatikusabbnak, mint az Európát most elözönlő muszlim férgek csupán csak azért, mert gyűlöljük a zsidókat.”

„Amúgy nem tudnak meghatni a szentimentális baromságok, nyilván az arab és a zsidó is két geci nép. Nekem a cikkből az jött le, hogy Izraellel nem lehet packázni. Ellenséggel körbevett pozícióban (ld. még Magyarország) ez életbevágó. Amúgy milyen aljasság az, hogy a többi arab menekülttáborokban tartja még évtizedek múlva is palesztinai testvéreit? Tőlünk viszont elvárná 'a világ' hogy fogadjuk őket szomszédnak? Miféle elmebaj ez?”

„Sajnos, idehozzák a békétlenségüket a zsidók meg az arabok. Az arabok egyet megtanulhattak volna a zsidóktól: az összefogást.Minden zsidó támogatja a másikat, bárhol is él. Viszont az araboknak több ezer év nem volt elég arra, hogy ne egymást gyilkolják.”

„Ez nem azt jelenti, hogy most elkezdtem szeretni a zsidókat...de mikor nyomatják, hogy emberi pajzsot használnak ott néha velük szembe..lehet ha minimálisan is de volt igazság a szavaikban. (...) Kérlek ne kövezzetek meg én csak azt írtam azért elgondolkodtató és semmiben sem változott a hozzáállásom. Köszi előre is”

„Már nem tudom kinek higgyek. Lassan rá kell jönnöm, csak saját magamnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 415 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sátánkutya
2015. szeptember 23. 16:14
Uram, magát egy fasiszta internetes zuglapocskában, amelyet kizárólag analfabéta nyilasköcsögök látogatnak, lezsidózták. Reakció: - HURRÁ, MOSTANTÓL ÉN VAGYOK A MENŐSÉG CSÚCSA!!! Egy higgadt viszontválasz e reakcióra: - Naponta ezreket és milliókat zsidóznak le mínuszos I. Q. -val ellátott neonáci/neonyilas/neobanderista/neocárista köcsögök, véglények, a fontos emberektől a fontosnak látszókon át az egyszerű kisemberig. Úgyhogy ez nem főnyeremény, és örök belépő a menők klubjába, és nem afféle walk of fame, hanem éppen olyan természetes, mint a reggeli kelés és a kávé utáni egyszemélyes hősi küldetés munkába indulás előtt.
Területvédő
2015. szeptember 22. 19:05
A "szimpatikus", egykor népszabadságos Bayer Zsoltból előjött a "sváb". :D
tevevanegypupu
2015. szeptember 22. 18:36
A palesztinok soha nem fogják elhagyni az országukat, ahonnét ki akarják végleg kergetni őket. A zsidók vesztére a palesztinok természetes ösztöne és intelligenciája működik..győzhetnek felettük ideig-óráig, de soha nem tudják elfogadtatni velük, hogy a hazájuk már nem a sajátjuk és hogy a zsidók nem megszállók.
redgreg
2015. szeptember 22. 17:16
Budapest vhs civil vesztesége 12 000 fő. 56ban hozzávetőlegesen 50 ezren haltak meg. Ennek nagy többsége fegyveres.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!