Tóbiás: Orbán beszéde a gyűlöletkampány része

2015. július 27. 15:13

Az MSZP elnöke szerint csak egy diktátorhajlamú ember képes felvetni olyat, hogy az ellenzék nem szereti a nemzetét.

2015. július 27. 15:13

Tóbiás József az MSZP elnöke az ATV Start című műsorában reagált Orbán Viktor hétvégi, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott beszédére, melyben a miniszterelnök azt mondta, a baloldal „nem szereti a magyarokat, és azért nem szeretik őket, mert magyarok”. 

A pártelnök úgy véli, a kijelentés felháborító, és csak egy diktátorhajlamú ember képes ilyet felvetni. Arról pedig, hogy ki hogyan viszonyul a magyarokhoz, annyit mondott: „Ki az, aki a nyugdíjvagyont elsíbolta? Ki az, aki a földeket elvette a gazdálkodóktól és odaadta a haverjainak? Ki az, aki a takarékszövetkezeteket elvette? Ki az, aki elveszi a jövőt az egyetemistáktól?” Tóbiás szerint Orbán Viktornak a baloldal minősítése és a múlt keresése helyett azzal kellett volna foglalkoznia, hogy miért vándorolnak el a fiatalok.

A szocialista politikus Orbán szavaiból arra következtetett, ma már a kormányfő is elismeri, amit a szocialisták már egy ideje mondanak, éspedig, hogy a határon megépülő kerítés a magyar állampolgárok szabad mozgását is akadályozza. A menekültkérdés kezelése valóban meghatározó Európa jövőjére nézve, ezt ő már régen hangoztatja – mondta Tóbiás József, hozzátéve: ők más utat választottak volna, szorosabban együttműködve az unióval.

Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor nem szereti az Európai Uniót, csak az uniós forrásokat, illetve azoknak a kézen-közön való szétosztását. 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2015. július 28. 12:25
Tóbiás beszéde a gyűlöletkampányuk része.
fradi44
2015. július 28. 11:14
Forró vizet a KOPASZ-ra -:)
DFK
2015. július 28. 07:33
Melyik párt uszított a határontúli testvéreink ellen? Az MSZP. melyik párt az amelyik az afrilai és muzulmán bevándorlók korlátlan befogadása mellet van? Az MSZP. Mit jelent ez? Azt, hogy nekik mindegy ki jön ide, csak ne magyar legyen. Ezek tények.
áfonya
2015. július 28. 03:15
Dk-mszp szocibolsik által indítványozott ügyet sose szabad felkarolni ,mert nem felel meg a valóságnak ,mert már voltak kormányon 8 évig , a magyar nép megutálta a hazug nyomorgató rendszerüket 2010 ezért buktak meg ,van pofájuk kiállni igérgetni ,magyar nép szájából a falatot kivették ,az országot eladták eladósították ,..Orbán kormány fizette ki az mszp-szdsz hátra hagyott adósságárt.,nem a nők érdekeit képviselik hanem szavazókat gyűjtenek politikai hasznot szeretnének elérni .Idegen befogadás is erről szól .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!