A Jobbik a „cigánybűnözés” ellen tüntetett

2013. január 13. 10:23

A cigánybűnözés problémáját csak a Jobbik tudja megoldani hatalomra kerülését követően - mondta Volner János, a párt alelnöke és frakcióvezető-helyettese Szigethalmon szombat este azon a fáklyás demonstráción, amelyet a településen újévkor történt késelésre válaszul rendeztek.

2013. január 13. 10:23

Az erős rendőri biztosítás mellett egy üres telken tartott, A magyarokat ki védi meg? címmel meghirdetett demonstráción a szakadó hó ellenére több száz jobbikos és szimpatizáns jelent meg pártzászlókkal felszerelkezve. A rendezvényt néhány száz méterre tartották attól a szigethalmi sörözőtől, ahol két fiatal sportolót ért támadás január elsején.

Volner János – akit leendő belügyminiszterként konferáltak fel – beszédében úgy fogalmazott: a „cigánybűnözés” a társadalom olyan betegsége, melyet a rendvédelmi szervek, illetve a jelenleg kormányon lévők – kétharmados többségük ellenére - csak „tünetileg" tudnak kezelni. „Nem tesznek semmit például a sok gyerek után járó pénzből dologtalanul élő cigányok okozta probléma rendezésére” – mondta az ellenzéki politikus. Volner szerint „vissza kell fogni a cigányok népszaporulatát", mert ha „ez így megy tovább”, akkor annak komoly gazdasági következményei is lehetnek. A frakcióvezető-helyettes kitért arra is, hogy pártja kész az e körből kitörni akaró fiatalokat támogatni, majd a távolabbi jövőt felvázolva a csendőrség létrehozásának fontosságát mint a Jobbik egyik régi célkitűzését emelte ki.

„Szeretnénk békében élni itt, Szigethalmon”, de döbbenet és féltés van most bennünk, mert a település számára nagyon rosszul kezdődött ez az év, ugyanúgy, mint Ózdon - hangsúlyozta Lupa János tanár, a Jobbik szigethalmi elnöke. Mint mondta, a szombati demonstráció „nemzeti immunválasz” a Pest megyei településen és a másutt történt erőszakos bűncselekményekre, ugyanakkor figyelmeztette a hallgatóságot az „érem két oldalára”, megemlítve néhány popsztárrá vált roma fiatalt is. A beszédeket követően a tömeg az „igenis van cigánybűnözés” mondatot skandálva, énekelve rendőri felvezetéssel a késelés helyszínére vonult, de csak a sörözővel szemközti területen sorakozhattak fel. A nyitva tartó sörözőt rendőrsorfal zárta el. A demonstráción rendbontás nem történt.

Január elsején hajnalban egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört tömegverekedésben késelés történt. A fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba két fiatalt szállítottak szúrt sebekkel: a szigetszentmiklósi sportklub 19 éves birkózóját és az MTK 17 éves ökölvívóját. Az ügyben előzetes letartóztatásba helyeztek egy a bűncselekménnyel gyanúsított 17 éves fiatalt. További támadót vagy támadókat még keres a rendőrség.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
garat
2013. január 13. 15:34
? mire gondol?
garat
2013. január 13. 15:18
Hiszek a hazában. Hiszek az emberekben, az erkölcsben, a magyarokban. Éppen ezért, ha a jobbik kerül hatalomra s életellenes cselekedeteket hajtanak végre bevallottan, bizonyítottan a jobbik parancsára, akkor megtaláltok az utcán.
==T==
2013. január 13. 15:04
„Nap mint nap ártatlan emberek vérével fizetünk” 2013, január 13 - 13:12 Mirkóczki Ádámot, a Jobbik szóvivőjét a közelmúltban nevezték ki a párt rendvédelmi kabinetének élére. Ennek kapcsán kérdezte portálunk a képviselőt közbiztonságról, a csúsztatásokról, a Belügyminisztérium trükkjeiről és a lehetséges kiútról. http://barikad.hu/nap_mint_nap_artatlan_emberek_verevel_fizetunk-20130113
dávid
2013. január 13. 13:48
a címben a cigánybűnözés miért idézőjeles?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!