Pleschinger Gyula is a Monetáris Tanács tagja lehet

2013. március 04. 10:16

Az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára is a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává válhat – derül ki az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának hétfői meghívójából.

2013. március 04. 10:16

A bizottság hétfő délelőtti, módosított meghívója szerint a testület 11.30 órakor hallgatja meg az államtitkárt a monetáris tanácsi taggá választása kapcsán. Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke (Fidesz) pénteken újságíróknak elmondta: e hét elején tesz javaslatot arra, hogy ki legyen a monetáris tanács kilencedik tagja. Hozzátette: van jelöltje, de megnevezése előtt konzultálni fog a jegybankelnökkel.

Egy kilencedik tanácstag, egyben ötödik külső tag kinevezése azt követően vált szükségessé, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Balog Ádámot, az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkárát javasolta az MNB harmadik alelnökének, a gazdasági bizottság pedig támogatta a kinevezést. A jegybanktörvény értelmében pedig a monetáris tanács belső tagjainak száma hétfőtől az elnök mellett három alelnök lesz – nem érheti el a külső tagok számát, ezért kell az eddig négy tag mellé egy ötödiket választani.

A monetáris tanács külső tagjait az Országgyűlés választja meg hat éves időtartamra. A monetáris tanácsnak jelenleg négy külső tagja van: Bártfai-Máger Andrea, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc és Kocziszky György.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!