Nagy Márton: Gyümölcsöző Magyarország és Kína kapcsolata (VIDEÓ)
A nemzetgazdasági miniszter interjújában hangsúlyozta azt is, hogy tiszteleten alapul a két ország együttműködése.
A nemzetgazdasági miniszter interjújában hangsúlyozta azt is, hogy tiszteleten alapul a két ország együttműködése.
Ellepték a magyar sajtót az elemzések, amelyek egytől egyik arról szóltak, hogy „Románia megelőzött minket”; Talabér Krisztiánnal, a Nézőpont Intézet elemzőjével jártunk utána annak: valóban így lenne?
A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén.
Az amerikai lap információiról még Németországban sem tudnak.
Valószínűleg most tört össze a román kormányfő.
Marcel Ciolacu a térség legmagasabb fizetését vizionálja a román munkavállalóknak – pedig még mindig a legszegényebbek az EU-ban.
Fenntarthatatlan modellt cseréltünk le, Magyarország az innováció élvonalába került.
„A német feldolgozóipar zsugorodik, eközben a hozzá kapcsolódó magyar bővül – ez élesen mutatja, hogy a magyar konnektivitási stratégia működik” – mondja lapunknak az ír közgazdász, a Magyar Külügyi Intézet vendégkutatója. Kifizetődő közvetítő államnak lenni a Kelet és a Nyugat között? Milyen mozgástere lesz Magyarországnak a multipoláris világrendben? Interjúnk.
Megbecsülésre méltó, világszerte irigyelt regionális integráció részei lettünk, de van még mit elfoglalni. Brüsszelt, vagy legalább a méltó helyünket benne. Kohán Mátyás írása.
Nem lettünk még szegényebbek náluk, bármit is ír vagy sugall a balos sajtó. Nézzük, mi maradt ki az elemzésükből!
Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza kijelentette, „gyorsulhat a gazdasági növekedés”.
Márciusban ismét növekedett a vendégéjszakák száma Magyarország minden régiójában. A turizmust jellemzően az Európából érkező vendégek hajtották, de érdemben nőtt a belföldi vendégéjszakák száma is. Ezek a tendenciák hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez.
Matolcsy György után a kamarai elnöknél járt a gazdasági miniszter, aki szerint változhat a vállalkozások besorolása.
Egy olyan rendszer lett sikertörténet, ami 2010 előtt nem volt hatékony, azóta pedig az EU legjobb gyakorlatává vált.
Idén tovább csúszik a lejtőn Európa legnagyobb gazdasága. A tavalyi recesszió 2024-ben is folytatódik, ami rossz hír Magyarország számára, a hazai ipar ugyanis nagyban a német kereslettől függ.
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
2010 óta sehol se javultak annyit az Unióban, mint hazánk.