Tarlós: Túlbuzgóság volt a razzia a Sirályban

2013. március 30. 11:33

Feleslegesnek és a kerület rosszul időzített túlbuzgóságának nevezte Tarlós István főpolgármester a Sirály nevű belvárosi klubban tartott éjszakai razziát. Szerinte ezzel kommunikációs felülethez segítettek egy „zavaros motivációtól vezérelt csoportosulást”.

2013. március 30. 11:33
A szombatra virradóra tartott akcióról több hírportál is beszámolt. Az Index azt írta: a bent tartózkodóktól megtudták, hogy általános fokozott ellenőrzésre hivatkozva éjfél körül 20-25 rendőr razziázott a Király utcai Sirályban. Mindenkit igazoltattak, és senki nem hagyhatta el a helyet. A rendőrök - akik nem sokkal egy óra után távoztak - egy része egyenruhás, a másik részük civil ruhában volt - olvasható a cikkben. Az Origo úgy tudja, egy rendőr állítólag azt mondta az ott lévő fiatalok kérdésére, hogy körözött bűnözőt keresnek.
 
Tarlós István főpolgármester szombat délelőtt közleményben reagált a történtekre. Az MTI-hez eljuttatott kommünikében azt írta, „az utóbbi napok fővárosi intézkedéseinek ismeretében feleslegesnek tartom a kerület rosszul időzített túlbuzgóságát: az eredménytelen húsvéti éjszakai razziát”. Álláspontja szerint ezzel csak „érdemtelenül kommunikációs felülethez segítettek egy szabálytalanságot szabálytalanságra halmozó, zavaros motivációtól vezérelt csoportosulást, alkalmat adva a közvélemény ismételt félrevezetésére”.
 
A főváros vagyonkezelő cége múlt pénteken szerette volna birtokba venni a VI. kerületi Király utcai ingatlant, de mintegy nyolcvan fiatal megakadályozta azt. A klubhelyiség használatáról vita bontakozott ki a Marom Egyesület és a főváros között. Másnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kérte Tarlós Istvántól, hogy „Magyarország Alaptörvényének szellemében” függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig. Kérésüket azzal indokolták, hogy a Marom Egyesület ebben az évben is meghirdette a szokásos közösségi széder estéjét, amelyen sokan szeretnének részt venni.
 
Ezt követően Tarlós István vasárnap közölte: a zsidó pészachra és a keresztény húsvétra való tekintettel haladékot kap a Sirály. A városvezető közölte, az ünnepek után az érintetteknek el kell hagyniuk a fővárosi tulajdonú ingatlant.

Fotó: Egymillióan a magyar sajtószabadságért

Összesen 241 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2013. március 31. 17:31
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------------- GERENDÁS PÉTER KÁLVÁRIÁJA Gerendás Péter a kitántorgás mellett döntött - egy zsidóval kevesebb szennyezi a hazai zenei életet A zsidó zenész a Facebookon azt írta, többé "nem dughatja homokba a fejét". Azt azonban még nem tudja, hogy melyik országban képzeli el a jövőjét. Tizenöt lemez, számtalan rangos díj után úgy döntött, hogy befejezi itthoni tevékenységét - írta a Facebookon a búcsúlevelében Gerendás Péter. A zenész egyrészt a szerinte Magyarországon tapasztalható "fasizálódás" miatt döntött a távozás mellett. "A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előítéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos 'zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról' szóló hazugságok, összeesküvés-elméletek és ezzel egyidejűleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást" - indokolta a levélben. Hozzátette azt is, hogy szakmailag soha sem volt szerencséje, és felpanaszolta, hogy a rádiók nagyon keveset játszották a dalait, amelyek emiatt nem lehettek slágerek. Mint írja, a helyét átvették "a napi rendszerességgel jelentkező, tehetségkutatónak álcázott valóságshow-k hősei". "Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek" - sorolta a távozása melletti további okokat az 57 éves Gerendás Péter a búcsúlevélben, amelyből azonban nem derül ki, hogy pontosan melyik országban képzeli el a jövőjét.(Nagy meglepetés nem érhet minket - a szerk.) Origó nyomán
korona
2013. március 31. 12:41
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------------- MESTERHÁZI ZSIDÓKAT HÍV MAGYARORSZÁGRA ÉLNI Szarházy szeretné, ha még több zsidó jönne Magyarországra Tavaly húsvétkor az idióta Szarházy azzal kedveskedett a gyarmatosítóknak, hogy saját nyelvükön is köszöntötte őket pészah ünnepén. Most héberül ugyan nem szólalt meg, ezzel szemben a zsidókhoz intézett üzenetében kifejezte reményét: a jövőben egyre több izraelita gyermek lesz Magyarországon. Mesterházy szerint a pészah „a zsidó vallás egyik legboldogabb ünnepe, hiszen nemcsak a zsidó nép felszabadulásának, hanem megszületésének, közösséggé és néppé válásának a megemlékezése és megünneplése is”. Az antiszemitizmus terjedése miatt gyakran siránkozó hazaáruló ünnepi üdvözletében leszögezi továbbá, hogy napjainkban „minden nehézség ellenére a magyar zsidóság újjászületésének és megerősödésének a pillanatait is megéljük, amire mindannyian büszkék lehetünk”. Szarházy abban is reménykedik, „hogy egyre több magyar honfitársunk vállalhatja majd szabadon zsidóságát”. Közleményének utolsó mondatában pedig kifejezi arra vonatkozó kívánságát, hogy minél több zsidó érkezzen hazánkba: „Pészach alkalmából kívánjuk, hogy a jövőben így egyre több gyermek hallgathassa ősei egyiptomi kivonulásának történetét - Magyarországon." Perge Ottó
RAMBO
2013. március 31. 08:22
Húzd meg - ereszt meg. Így lett Pozsgay Imréből is "jófej" az 56-os nyilatkozata miatt.
3M..
2013. március 30. 19:04
Hol van ilyenkor NAV? A Magyarországi zsidóság vezetője, milyen minőségben kérte a törvényesség felfüggesztését? Mint volt munkásőr, vagy mint a Mazsihisz vezetője? Szegény Tarlós lehet neki is megfelelési kényszere van, mint Balognak. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!