Fideszes képviselő: A vak komondor a hibás

2013. április 29. 16:17

A 444.hu arról írt: Balogh József fideszes képviselő élettársa eltörte az orrát, aki feljelentést tett az ügyben. Nyomozás indult súlyos testi sértés gyanúja miatt, de a politikus szerint a nő csak áteshetett a vak komondorjukon.

2013. április 29. 16:17

A 444.hu beszámolója szerint orrtöréssel kórházba került Balogh József fideszes képviselő élettársa, akit a lap forrása szerint a politikus vert meg. A kórház nem adott felvilágosítást az ügyben, viszont a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt megerősítette, hogy a kecskeméti rendőrség nyomozást rendelet el vasárnap súlyos testi sértés gyanúja miatt, ami azóta átkerült a Központi Nyomozó Főügyészséghez, mivel az egyik érintettnek mentelmi joga van. Neveket azonban nem említett.

Balogh volt felesége a 444.hu-nak azt mondta, korábban őt is többször verte a férfi, emiatt is váltak el. A kórházban azonban nem mondhatta el mi történt, mert a fideszes képviselő megfenyegette, azt kellett helyette mesélnie, hogy „leesett a vetőgépről”. A fideszes képviselő a 444.hu-nak azt mondta, lakodalomban voltak, azt se tudja, hogy értek haza, és csak reggel vette észre, hogy az élettársa kórházban van. A nő ugyan azt állította, hogy Balogh megütötte, de ő ezt nem tudja elképzelni. Balogh a sebes kézfejét azzal magyarázta, hogy pörköltet főztek és ott sérült meg. Szerinte valaki áll az ügy mögött.

Balogh Józsefet megkereste az Index is, akiknek szintén cáfolta a történteket. Mint elmondta: élettársa fiának esküvőjén töltötték az ominózus éjszakát, ahol jelentősebb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd hajnali 4-5 körül értek haza. Az még megvolt neki, hogy befeküdt az ágyba, de az utána történtekre már nem emlékszik, így arra sem, hogy megverte volna az élettársát. Szerinte lehetséges, hogy a nő átesett a vak komondorjukon. Balogh kitért arra is, hogy talán a pálinkával lehetett valami, mert eddig sosem történt vele hasonló, mint vasárnap virradóra. Hozzátette: tudja, hogy feljelentette őt az élettársa, és lemond mentelmi jogáról.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dobzselaci
2013. április 29. 19:41
Le a komondorbűnözéssel! Pintér úr, csinájjon már valamit, van rá két hete!
geraz51
2013. április 29. 18:27
Fideszesként mondom az ilyen embereknek semmi keresnivalója köztünk.Ha igaz a történet legyen annyi vér a pucájában,hogy lemond minden közéleti funkciójáról,Nekünk nem maradhatnak Demszky féle embereink.
Gépész53
2013. április 29. 17:33
Ekkora barmot! Ennél már az is hihetőbb lett volna, hogy a fű között felejtett gereblyébe lépett bele, annak a nyele vágta orrba! Vak komondor-haha! A kutya a fülével-orrával "lát", szinte mindegy, hogy vak vagy sem! A szeme a leggyengébb érzékszerve... Aljas tróger! Összever egy nőt, aztán ráfogja a kutyára!
tango47
2013. április 29. 17:24
Ha lemondott a mentelmi jogáról, akkor addig talán nem kellene találgatni, míg a bíróság nem ítél! Ha elítélik, akkor le kell mondatni a képviselőségéről is. Ez eddig az SZDSZ-ben volt szokás, de ott a szomszédasszonyt verte meg a képviselő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!