Bekérette az amerikai ügyvivőt a Külügyminisztérium

2014. szeptember 26. 19:51

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.

2014. szeptember 26. 19:51

Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Magyar Levente a jelenlegi és a volt amerikai elnöknek címzett miniszterelnöki levelekben foglaltakra hivatkozva a találkozón hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a civil társadalom megfélemlítésével kapcsolatos amerikai állításoknak nincs ténybeli alapjuk. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, jelezte, hogy Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek.

A KKM sajtófőnökének közlése szerint több tízezer civil szervezet működik rendben – hatékonyan és átláthatóan – Magyarországon, ezért egy súlyos jogsértések gyanúja alapján folyamatban lévő ügy általánosítása rendkívül káros a magyarországi folyamatok reális megítélése szempontjából.

A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek „a civil társadalom működését és a demokráciát illetően egyértelműen eltérő kategóriába tartoznak”. A torz képet sugalló, egyetlen jogszerű eljárást a civil szféra megfélemlítéseként bemutató amerikai állásfoglalások nem segítik elő a tényeken alapuló szakmai párbeszédet – amelynek folytatását Magyarország szorgalmazza –, mivel azok politikai nyomásgyakorlásként értelmezhetőek – áll a közleményben.

André Goodfriend, az amerikai külképviselet ideiglenes ügyvivője csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a budapesti amerikai nagykövetség látta el információval a washingtoni kormányzatot a civil társadalom magyarországi helyzetéről. Az ügyvivő hangsúlyozta: a civil társadalommal kapcsolatos aggodalmaikat barátként, szövetségesként fogalmazták meg, két barát közti párbeszédről van szó, mint mondta, szeretné elkerülni a bírálat vagy a kritika szót.

Előzőleg Barack Obama a civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán a kormány honlapján közzétett közleményében azt írta: az Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincs ténybeli alapja.

(Fotó: haon.hu)

Összesen 417 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. szeptember 28. 11:12
" Magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek „a civil társadalom működését és a demokráciát illetően egyértelműen eltérő kategóriába tartoznak”. A torz képet sugalló, egyetlen jogszerű eljárást a civil szféra megfélemlítéseként bemutató amerikai állásfoglalások nem segítik elő a tényeken alapuló szakmai párbeszédet. Sőt Amerika a magyar baloldallal összejátszik.Tapasztaltuk már 2002-ben amikor a szocik egyik budapesti hídon kisérgették a nagykövet asszonyt ,na akkor adták az országunkat játszották át a a volt kádárista figurák kezére.Nagyon helyes hogy meghívták a nagy követet ,nyomatékot adni hogy a magyar kormány nem szeretne usa gyarmat lenni.
bb2
2014. szeptember 28. 10:50
Nem tudom mit szólna a norvégia meg amerika, ha a magyar kormány támogatná mondjuk a norvég Breivik alapítványát. Úgy emlékszem ez volt az a norvég barom, aki halomra lőtt egy csomó munkáspárti srácot valami szigeten. Pedig ő is civil volt, csak most a dutyiban ül. (joggal)
wartog
2014. szeptember 27. 21:22
mivel közel vagyunk ukrajnához lehet, hogy felértékelődtünk valakiknek.Talán támaszpontot akar iderakni a fekete ember, talán valamit kinéztek tőlünk, maguk számára.ki tudja, de ez a cseszegetés nem véletlen.Eddig aki nem hajolt le egy szopás erejéig az bizony meghalt.Ld. a dél Amerikaiak,Szaddam,Kdhafi,A régi Iráni vezető,stb.Ukrajnában a választott elnököt döntötték meg.Ha eszünk lenne összebújnánk Putinnal, és még meg is gazdagodnánk belőle.Ez a deviáns népség az emberiség ellensége.
Mich
2014. szeptember 27. 12:01
"Nem esik messze a barack a soros fájától" Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!