Csányi: Még nem látni, hogy lesz-e eurónk 2020-ban

2016. szeptember 08. 16:04

Csányi Sándort díszdoktorrá avatta a McDaniel College, aminek alkalmából beszélt a magyar gazdaságról, ami szerinte „jó úton halad”. A következő években Nyugat-Európánál gyorsabb gazdasági növekedést prognosztizál Közép-Európa számára, az OTP-vel pedig terjeszkedni szeretne. A McDaniel College évente két ösztöndíjjal járul hozzá a Csányi Alapítvány a Gyermekekért szervezet működéséhez.

2016. szeptember 08. 16:04

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a magyar gazdaság jó úton halad, javulnak a makromutatók, azt azonban még nehéz megítélni, hogy 2020-ban be lehet-e vezetni az eurót. Csányi Sándor az MTI-nek és az Inforádiónak adott nyilatkozatában beszélt  az uniós gazdasági kilátásokról és az OTP akvizíciós terveiről is, leszögezve, hogy a Budapest Bank megvásárlása nem tartozik ezek közé. Csányi Sándor azt követően nyilatkozott, hogy díszdoktorrá avatták a McDaniel College Budapest Campus évnyitóján.

Az Európai Unió jövőjében optimistán ítélte meg a közép-európai térség országainak teljesítményét, úgy vélte a következő 20 évben gyorsabb gazdasági növekedést érhetnek el, mint a nyugat-európai fejlett EU-tagországok. „Azt gondolom, összességében nem instabil az EU gazdasága, az kétségtelen, hogy a Brexit hatásai még kiszámíthatatlanok, de az EU és az Egyesült Királyság közötti új szerződésnek várhatóan nem lesz drámai hatása az unió gazdaságára” – mondta az OTP elnök-vezérigazgatója.

Az uniós pénzpiaci helyzetről pedig kifejtette: a határon átnyúló szolgáltatások jelentős hatást tudnak gyakorolni egy-egy ország, illetve az unió gazdaságára, ezen a területen várhatóan erősebb lesz az európai felügyelet szerepe, tevékenysége. Ezzel együtt összességében az európai adminisztráció hatékonyságát kellene növelni – húzta alá.

Csányi Sándor kiemelte: nem a szabályok számát kellene gyarapítani, hanem azokra a területekre kellene összpontosítani, koncentrálni a szabályozásban is, amelyek az egész eurózónát tekintve az országok versenyképességét erősíthetik. 

Terjeszkedhet az OTP

A magyar bankrendszer további konszolidációját firtató kérdésre Csányi Sándor rámutatott: a magyar lakosság számához képest még mindig sok a bank Magyarországon. A banki kamatok alacsonyak, „az infláció még a kelleténél is alacsonyabb”, emiatt alacsonyak a banki kamatrések, és az uniós szabályozás extraköltségeket jelent a bankoknak. Ráadásul a fiatal generáció igénye megnőtt a digitális szolgáltatások iránt, ezek együttes beruházás-igényét csak a nagyobb hitelintézetek képesek fedezni. A kisebb bankok, az üzemméretükből fakadóan nem bírják majd állni a versenyt, és ezek tulajdonosai elgondolkodnak majd az értékesítés lehetőségén – magyarázta.

Kiemelte: „főleg a környező országokat tekintve, több most az eladó bank, mint bármikor.

Az OTP Bank mindenhol megvizsgálja az akvizíciós lehetőségeket, és ahol kicsi az OTP piaci részesedése, ott szeretne ésszerűn terjeszkedni. „Úgy néz ki, van sanszunk a közeljövőben néhány ilyen akvizícióra” – emelte ki Csányi Sándor. Hozzátette, Magyarországon jó az OTP piaci mérete, folyik a nemrég megvásárolt AXA Bank integrációja, a Budapest Bank megvétele pedig nem merült fel.

A díszdoktori cím átadásakor elhangzott méltatás szerint a magyar gazdasági életben végzett tevékenysége mellett a társadalmi életben betöltött szerepéért kapta a címet.

Csányi Alapítvány a Gyermekekért: évente két McDaniel-ösztöndíj

Csányi Sándor nagy elismerésnek nevezte a díszdoktori címet egyrészt mint mondta azért, mert a 150 éves múltra visszatekintő, egyesült államokbeli felsőoktatási intézmény kiemelten foglakozik a közgazdaságtudományok oktatásával, másrészt azért, mert az elismerést a szakmai munkássága mellett a társadalmi tevékenységéért, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Csányi Alapítvány a Gyermekekért tevékenysége révén végzett karitatív munkájáért kapta. A Csányi Alapítvány közel 350 gyereket segít, 10 éves korban választják ki azokat a gyerekeket, akiket később, az egyetem elvégzéséig támogatnak.

Elmondta: a gyerekek kiválasztásánál arra figyelnek, hogy tehetségesek legyenek, és kedvezőtlen anyagi helyzetű családokban nevelkedjenek. Az is szempont, hogy a család támogassa a gyereket, mert a Csányi Alapítvány csak a családokkal együtt tevékenykedhet sikeresen. Emellett kikérik a helyi iskolák, önkormányzatok szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársainak véleményét is, majd családlátogatás, szigorú háromnapos teszt következik, és elbeszélgetés is része a kiválasztásnak – ismertette Csányi Sándor.

Az alapítvány 10 éve kezdett el tevékenykedni, büszkék vagyunk arra, hogy már 55 egyetemistánk van, és idén is minden diákunkat felvették felsőfokú oktatási intézménybe. Most nagy szerencse ért bennünket azzal, hogy az alapítvány által támogatott 2 gyermeknek évente a McDaniel College ösztöndíjat biztosít” – mondta Csányi Sándor.

A McDaniel College Budapest az Amerikai Egyesült Államokban lévő McDaniel College államilag elismert felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata, Budapesten 1994 óta működik, mint az egyetlen, teljes amerikai akkreditációval bíró alapképzést nyújtó felsőoktatási intézmény.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!