Fideszes politikusokkal fizettetné ki a Mahir-kártérítést az MSZP

2016. szeptember 16. 14:02

Horváth Csaba szerint nem fordulhat elő az a pofátlanság, hogy a budapestiekkel fizettetik ki azt a komoly összegű kártérítési pénzt, amit a Mahirnak ítélhetnek majd meg, amiért a főváros törvénytelenül elbontotta a hirdetőoszlopait. Az MSZP-s politikus emlékeztetett: ők már decemberben is azt javasolták, hogy bontás előtt járja végig a főváros a jogi utat.

2016. szeptember 16. 14:02

Az MSZP felszólította Tarlós István főpolgármestert és a fideszes budapesti képviselőket, hogy saját zsebből fizessék ki azt a több mint 600 millió forintot, amit „megfeszített ostobasággal sikerült a fővárosiak nyakára varrni” a Mahír-oszlopok elbontásával. Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem fordulhat elő az a pofátlanság, hogy a budapestiekkel fizettetik ki a ezt az összeget. Horváth Csaba szerint ezért a kormánypárti politikusoknak kellene állnia a kártérítést, ami fejenként mintegy 30 millió forint lehet.

Kiemelte, az MSZP már decemberben felhívta a figyelmet arra, hogy a városnak a bontás előtt végig kellene járni a jogi utat. „Értelmes emberek először mérnek, aztán vágnak” – mondta.

Az MSZP képviselője szerint a 3-as metró felújítása ügyében jelenleg a „kérdés az, hogy ki lophatja el a metrópótlóbuszok árát”. „Különböző lobbicsoportok most azon mesterkednek, hogyan tudnak koncepciót gyártani arra, hogy ki legyen a befutó” – fejtette ki, hozzátéve, a kiadások csökkentése láthatóan nem érdekel senkit a kormányoldalon. Horváth Csaba emellett kifogásolta, hogy a főpolgármester szerinte bizonytalan forrásokra írta ki a metrófelújítási tendert. 

A szocialista politikus szólt arról is, hogy szerintük a város minden korábbinál koszosabb, a helyzetet pedig tovább ronthatja, ha a főpolgármester elfogadja a kormány által javasolt hulladékgazdálkodási változtatásokat. „Ha Tarlós le tudja vezetni, hogy 2 milliárd forinttal kevesebből tisztább lesz a város én magam fogom felterjeszteni irodalmi Nobel-díjra” – mondta.

Az MSZP budapesti képviselője megjegyezte még, hogy szerinte a főpolgármester valójában szégyelli magát, amiért „politikai döntéssel” újra Dörner Györgyöt nevezték ki az Új Színház élére. Horváth Csaba szerint az is látszik, hogy a „főpolgármesternek nincs kedve a kultúrával foglalkozni”. „Nem nagyon jár színházba, én nem szoktam vele találkozni, más se nagyon, lehet, hogy gyerekkorában kifárasztotta a családi program és most már ezt nem veszi igénybe” – mondta az ellenzéki képviselő Tarlós Istvánról.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2016. szeptember 18. 10:27
Teljesen igaza van, a mahir oszlopokat a fidesszel, a felrobbantott cukorgyárakat pedig az mszp-vel.
balbako_
2016. szeptember 17. 10:28
A szadesz adósságból futja, köhögjék ki!
moricka13
2016. szeptember 17. 06:35
Gyurcsány, Lendvai et cetera álbaloldali, valaha volt és jelenlegi MSZP elnökökkel és elnökségi tagokkal fizettetném ki az MSZP összes adósságát, de a Liberálisokká vedlett SZDSZ-esekét is, régi és mostani Nagy Legényeikkel!
csurcsányi
2016. szeptember 16. 20:36
Csabika!Te Alstom féle vesztegetési ügyben ma született bárányka vagy?Nyilván mint főpolgármester helyettes te semmiről nem tudtál!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!