Duna alatti vasúti alagút épülhet Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között

2020. június 06. 10:45

Így jobb lehet a közlekedés a növekvő népességű agglomeráció és a külvárosok számára.

2020. június 06. 10:45

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar közötti, Duna alatti vasúti alagút lehetséges nyomvonalának, költségeinek és hasznainak vizsgálatára szolgáló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) – írja a PestBuda.

A központ közleménye szerint a vasút fejlesztésével jobb lehet a közlekedés a növekvő népességű agglomeráció és a külvárosok számára, a várostérség környezeti szempontból fenntarthatóbban működhet, a rozsdaövezetek felszabadításával megújulhatnak a főváros belső részei és zöldfelületek, lakások épülhetnek. Budapest és agglomerációjának közlekedési hálózata túlterhelt, mert népessége folyamatosan nő, és a vasúthálózat a lehetőségei alatt teljesít. A közlekedés fejlesztésében ezért kulcsszerepe van a vasútnak – írták.

A véglegesítés előtt álló Budapest Vasúti Stratégia szerint jól irányzott, összehangolt, Budapest nagyvárosi léptékének megfelelő fejlesztésekkel lehetséges és szükséges egy olyan a városi közlekedésbe beépülő, sűrűn közlekedő, a városon átjáró hálózatot képező vasúti rendszer kiépítése, amely több utas gyorsabb szállítására alkalmas és megbízható. Az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma akár hetven százalékkal is növelhető, ehhez azonban több vonatra van szükség, amelyek vagy több fejpályaudvari kapacitást igényelnek vagy olyan új vágánykapcsolatokat, amelyeken a vonatok áthaladhatnak Budapesten – közölték.

Kiemelték: a fejpályaudvarok bővítése Budapest belvárosában szinte lehetetlen, ezért a fővároson áthaladó vasúti szolgáltatások bővítésének kulcseleme azok kiváltása, tehermentesítése. Kiutat a fejpályaudvarok összekötése és átmenő rendszerű pályaudvarrá alakítása jelent – tették hozzá.

 

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. június 12. 14:45
A Déli pályaudvar egy már megvalósításakor idejét múlt forgalomszervezési metodika terméke, a kádári időszak egyik utolsó bástyája. Ha az eredeti tervek szerint készült volna el a négyes metró, és nem hagyták volna félbe már most el lehetne bontani, és kihozni egyetlen meghagyott vágánypárra a kettes metrót.
iIonah
2020. június 09. 17:31
Talán 2310-ben. LOL
brekker
2020. június 08. 19:26
"költségeinek és hasznainak vizsgálatára szolgáló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére" Tehát megvalósíthatósági tanulmányra írtak ki pályázatot, nem lesz alagút. A koronavírus alapjaiban megváltoztatott mindent. Nem lesz több nagyberuházás. Ezért volt igaza a Fidesznek, MNB-nek, hogy amíg lehetett nyomták a gázt. Mostmár csak szintentartás lesz.
néhai Ch.Pilot
2020. június 08. 11:04
Elmondom, mi lesz: Fenyőünnep "Mengele" Gergely előbb lelkesen üdvözli, majd egy héttel később betiltja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!