Konferenciát tartott a Vitézi Rend a Parlamentben

2023. június 18. 22:05

1944 óta most először tartottak ilyen rendezvényt az Országházban. Horthy Miklós emléke előtt is tisztelegtek.

2023. június 18. 22:05
null

A Vitézi Rendről szóló konferenciát – amelyet Horthy Miklós születésének 155. évfordulója alkalmából rendeztek –  Dúró Dóra, a parlament alelnöke nyitotta meg vasárnap, de vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány fontosnak tartotta hangsúlyozni,

a rend politikailag független.

„Nyolc évtized után a nemzet templomában ülésezni hatalmas élmény és lehetőség számunkra, és ha most nem élünk vele, ki tudja, mikor lesz rá újra alkalom” – idézte a főkapitányt a Blikk

A Felsőházi ülésteremben rendezett konferencián előadást tartott többek között Horváth Attila alkotmánybíró, Popély Gyula, az MTA doktora és vitéz Raffay Ernő korábbi honvédelmi államtitkár.

Raffay úgy fogalmazott, „amikor a belső és a külső ellenség a nyakunkon ült, a kormányzónak nélkülözhetetlen szüksége volt az általa alapított Vitézi Rendre. Ki kell mondani, a trianoni békediktátum szörnyű csapás volt, de még szörnyűbb lett volna, amit a minket körülvevő országok akartak. A szerbek a Balaton déli partjáig, a románok a Tiszáig tolták volna ki a határaikat. Ha eredeti tervük valóra válik, alig maradt volna valami Magyarországból” – mondta az egykori államtitkár.

A főkapitány arról is szólt, ez a Vitézi Rend az, ami jogfolytonos és törvényes, és az alapító, vitéz nagybányai Horthy Miklós végakaratának megfelelően

A háború kitörése után ők vittek 40 tonna adományt a kárpátaljai magyaroknak – hangzott el.

Nyitókép: Vitézi Rend Facebook-oldala

 

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
manitowoc
2023. június 19. 10:12
"A pécsi vitéz avatás során a Vitézi Rend tagja lett többek között a németújvári gróf Batthyány család három tagja, HOPPÁL PÉTER kultúráért felelős államtitkár, Pálffy-Orbán István, a Duna Médiaszolgáltató Rt. igazgatója, valamint - a fiatalításra is gondolva - (SEMJÉN ZSOLT FIAI) Semjén Álmos (1996) és Botond (1994)." De ez még mind semmi, mert a Máriapócson tartott avatáson (figyelem!) "vitézzé avattuk VI. MWAMI YUHI őfelségét, Ruanda címzetes királyát." Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/11/a-legitim-vitezi-rend-uj-tagokat-avatott-pecsett
barnabibambi
2023. június 19. 08:00
Főispán,vitézi rend,vármegye.Zakkant idiotizmus.Ezek a majmok az idő kerekét akarják visszaforgatni.El kell kergetni ezeket mert már annyi kárt okoztak a nemzetnek hogy az már felmérhetetlen.A Külpolitikája is zavaros a szerencsétlen bandának.Egyszer bunkózzák az EU apparátust egyszer meg nyalják a seggüket,ugyan így viszonyulnak Oroszországhoz és az USA-hoz is.Már várom hogy mikor szúrják hátba a törököket,az azerieket és másokat is.Visszatérve a belpolitikához a zűrzavar már a tetőfokán áll,az inflációt gerjesztő és az inflációt csökkentő felemás intézkedések mutatják hogy zavar van a fidesznyik fejekbe.Szóval a káosz már olyan mértékű lesz hogy lassan már kezelhetetlenné válik.
P.S.
2023. június 19. 07:44
Ez a vitézi rend már nem a régi. Éljen nagybányai vitéz Horthy Miklós Kormányzó emléke!
szürkeSzarvas
2023. június 19. 06:49
Hamiskártyások. (Az események hajnalán ordas besúgóktol hemzsegett az 56os "szabaságharcosok" szervezete.Rajna Tibi féléktől.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!