Rács mögé került a horrorbalesetet okozó sofőr

2023. július 09. 14:36

A Blikk információi szerint a sofőr tagadja, hogy versenyeztek volna az Árpád hídon.

2023. július 09. 14:36

Vasárnap reggel kilenckor vitték a Budai Központi Kerületi Bíróság épületébe azt a fiatal férfit, aki halálos balesetet okozott egy spontán gyorsulási verseny közben múlt szombaton. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a letartóztatását, amit el is rendeltek, így a következő harminc napját biztosan a rácsok mögött tölti – értesült a Blikk.

A lap Bagoly Bettina ügyészségi szóvivőtől megtudta: 

a bűnismétlés veszélye miatt döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett a bíróság.

A Blikk információi szerint a magas, vékony testalkatú férfi teljesen összetört, végigsírta a tárgyalását. Úgy tudni, hogy mind a rendőrségi kihallgatáson, mind a bíróságon azt állította, hogy nem versenyeztek a hídon. Mindezek mellett sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

Spontán versenyzés okozta a balesetet a rendőrség szerint

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken sajtótájékoztatót tartott az Árpád hídi halálos gázolással kapcsolatban.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy feltehetően nem előretervezett, hanem spontán versenyzés okozta a balesetet. A Mercedes és az azt követő BMW a Teve utcai kereszteződésnél kezdtek el gyorsulni, az ütközéskor a Mercedes legalább 137 kilométeres sebességgel haladt.

 

Ezt követően az autó elkezdett balra fordulni, ezért a sofőr jobbra rántotta a kormányt, és elütötte a járdán haladó kerékpárost, aki később belehalt sérüléseibe. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BPeter1978
2023. július 14. 08:14
Kap pár évet a wc n is leüli... megcsinálta vállalja a felelősséget
zsolti123
2023. július 11. 23:52
Döbbenetes videó egy újabb illegális gyorsulási versenyről Magyarországon ---- Illegális gyorsulási versenyek ellen indítottak akciót 2023. július 8-án éjjel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a szolnoki Felső Szandai réten, az akció keretében hat jármű forgalmi engedélyét is bevonták. --- https://www.origo.hu/itthon/20230711-szolnok-illegalis-gyorsulasi-verseny-szaguldas.html
zsolti123
2023. július 09. 18:21
Döntött a bíróság az Árpád-hídi gázoló sorsáról Az ülésen az is megállapították, hogy a gyanúsított kikapcsolta a fejlett vezetést támogató rendszert (ESP) a gépkocsiban, amelyből a terhelt kockázatot semmibe vevő, felelősséget nem ismerő hozzáállására lehet következtetni. Ez a bűnismétlés veszélyét növelő tényező. Ugyancsak az ezen magatartásra vonatkozó következtetést erősíti az is, hogy a bűncselekmény elkövetésének oka szándékos szabályszegés volt, többszörös sebességtúllépés. Ezekből arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyja, alappal következtethetően semmibe veszi a közlekedési szabályokat. A vele szemben lefolyatott szabálysértési eljárások sem tartották vissza attól, hogy a megalapozott gyanú szerint ismételten közlekedési szabályt szegjen - Mindezek alapján fennáll a veszélye annak, hogy bűnismétlés veszélyétől alapos okkal lehet tartani. https://www.borsonline.hu/aktualis/2023/07/dontott-a-birosag-az-arpad-hidi-gazolo-sorsarol
Ehetős Odó
2023. július 09. 17:29
Rohadjon rá a lakat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!