Itt vannak a leghajmeresztőbb állítások a hazánkat lejárató svéd kisfilmből

2023. szeptember 21. 07:20

Kiverte a biztosítékot a hazaszeretet a liberálisoknál.

2023. szeptember 21. 07:20

Ahogy arról a Mandiner Magyarországon elsőként beszámolt, kisfilm készült Svédországban a magyar demokrácia „leépítéséről”, amely már az iskolák tananyagába is bekerült. Most összeszedtük, melyek a leghajmeresztőbb állítások hazánkkal kapcsolatban.

Ezt is ajánljuk a témában

A film Gulyás Márton sommás megállapításával indul: a Partizán alapító műsorvezetője kijelenti, hogy Magyarországon a demokrácia 2010 után fokozatosan megszűnt.

Ezután a Freedom House egyik demokráciajelentése következik, amely szerint az ország kormánya korlátozza a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát, a jogállamiságot, a kisebbségi jogokat és az akadémiai szabadságot. A narrátor hozzáteszi azt is, a kormány rendeletben szüntette meg a gendertanulmányokat. 

Ezután Judith Sargentini is feltűnik, aki elmondja, hogy az Orbán-kormány már minden határt átlépett, és szerinte az Európai Uniónak ki kell állnia a magyar emberekért. 

Sargentini után a CEU svéd oktatója, Sara Svenson mutatja be a CEU campusát, amelynek a film szerint el kellett menekülnie Budapestről. Svenson emellett azt is elmondja, hogy amikor 

1997-ben Magyarországra érkezett, akkor nagyon pozitív és optimista volt a hangulat hazánkban, ami persze az első Orbán-kormány alatt kezdett megváltozni.

A narrátor szerint az egyetemet már 2016 óta a bezárás réme fenyegeti. 

Ezt követően Ludvig Norman svéd politológus szakérti meg, hogyan épült le a magyar demokrácia 2010 óta. Itt a jól ismert baloldali mantrákat ismétli el, miszerint „megszűnt az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtószabadság is”.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezután újból megjelenik Gulyás Márton ellenzéki aktivista, aki szerint a CEU a kormányzat támadása alatt áll. Hozzáteszi: hazánk az első olyan ország az EU-ban, amely megpróbálja betiltani egy egyetem működését, amely az EU-n belül működik. 

A filmben megszólal három tizenéves lány (16-17 évesek) is, akik az egyik jelenetben egy Honismeret tankönyv hazaszeretetről szóló fejezetét mutatják be. 

A lányok mélyen felháborodnak azon, hogy a tankönyv szerint a hazaszeretet fontos érték, szerintük ez elmaradott gondolatnak számít.

 

A film későbbi jelenetében pedig arról beszélnek, rettegnek, hogy egy napon a Fidesz majd elüldözi őket az országból.

A svéd politológus szerint a hazaszeretetről való oktatás annak a példája, hogyan avatkozik bele a politika a társadalom tudatformálásába. Hozzáteszi: a Fidesz egy jobboldali nacionalista pártnak tekinthető, politikája pedig nagyon konzervatív alapokon és társadalomszemléleten nyugszik. Norman szerint a Fidesz kizárja a kisebbségeket a népből.

Ezt is ajánljuk a témában

A politológus azt is hozzáteszi, az Európai Unió azért támadja Magyarországot, mert rá akarja venni hazánkat, hogy „alkalmazkodjon a demokrácia kritériumaihoz”. „Ilyen egyszerű az egész” – fogalmazott. Aztán hozzáteszi, hogy

Magyarország egyelőre nem diktatúra, de nagyon autoriter irányba halad”.

Ezt követően mutatnak két rövid részletet Orbán Viktor egyik európai parlamenti felszólalásából, majd rögtön Guy Vehofstadt szólal meg, aki elmagyarázza, hogy a szankciók a magyar kormány ellen irányulnak, és nem a magyar emberek ellen.

Majd megint Gulyás Márton kap szót. Azt fejtegeti, hogy nagyon fontos a svéd fiatalok számára, hogy megértsék,

még ha léteznek is a demokrácia keretei egy országban, még akár választások is vannak abban az országban, akkor is lehet az egy autokratikus és elnyomó rendszer. 

A teljes videót itt tekintheti meg: 

 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: képernyőfotó

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komor
2023. október 04. 22:55
Nem jó ez a tétlenség. A kormánynak válaszolni kellene erre a kis mocsok filmre. Válasz filmet kellene készíttetni a svéd állapotokról, a mai liberalizmus, a liberál bolsevizmus szépségéről. Amerikától Svédországig. Akkor lenne csak igazán hörgés... :)
Pelso j.
2023. szeptember 21. 20:31
hajmeresztő? a valóság?
Töki
2023. szeptember 21. 19:34
Ezek, már rég nem viking ivadékok! Szánalmasak!
Zjzj
2023. szeptember 21. 18:59
Bunko neres pocsok: az usa es nato 80~ evet vart amig a svedek (meg a finnek), bejelentkeztek. Majd egypar szrhazi elvtelen senkihazi fogja ezt megakadalyozni?! Almodjatok! A gripenek meg mennek vissza, egy gombnyomasra autopilotban….
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!