Tony Abbott: Egy konzervatívnak a hazája az első

2019. szeptember 12. 05:50

Tony Abbott volt kormányfő nevéhez fűződik az Ausztráliába tartó embercsempész hajók visszafordítása és a szigorú bevándorlási politika, amiért sokan még saját pártjában is túlságosan jobboldalinak és populistának tartották. A politikust a III. Budapesti Demográfiai Konferencián a konzervativizmus helyzetéről és a zöld jobboldaliságról is kérdeztük.

2019. szeptember 12. 05:50
null
Szilvay Gergely
TONY ABBOTT
1957-ben született Londonban. Jezsuita iskolái után a Sydney-i Egyetemen jogot és közgazdaságtant tanult, majd Oxfordban filozófiát és politológiát. Rövid ideig római katolikus papnak készült, de otthagyta a szemináriumot. Már az egyetemi diákpolitikában feltűnt mint a domináns baloldali politika meglehetősen konfliktuskereső ellenzője. Később újságíróként, illetve politikai tanácsadóként dolgozott. 1994-től 2019-ig Warringah képviselője volt az ausztrál parlamentben. Miután 1996-ban a jobboldali koalíció megnyerte a választást, először munkaügyi, majd egészségügyi miniszter lett. 2013 és 2015 között Ausztrália miniszterelnöke. 2015 szeptemberében pártja leváltotta a kormányfői posztról. Abbott négy kötet szerzője. Feleségével, Margie-vel három lányt neveltek fel.

Önt már jóval azelőtt lepopulistázták, hogy a fogalom igazán divatba jött volna. Eközben azt is mondták önről, hogy rákényszeríti az emberekre az elképzeléseit. Hogy lehet valaki úgy populista, hogy közben rákényszeríti az emberekre a nézeteit?

Jó kérdés. Kissé ellentmondásos érvelés. A populizmus olyan fogalom, amellyel a progresszívek szeretik megbélyegezni a konzervatívokat. Bevált gyakorlat, hogy a népszerű politikusokat lepopulistázzák. A populizmus vádja arra jó, hogy démonizáljanak valakit, és ne kelljen vele vitatkozni.

Van ma olyan populista mozgalom, amely különbözik az eddigi konzervativizmustól?

A konzervativizmusnak mindig is sok ága volt, de a különféle konzervatívoknak mindig voltak közös pontjaik. Az egyik gazdasági: nem költheted el azt, ami nincs. Aztán, a konzervatívok célja mindig is a középosztály megerősítése volt, hogy a KÜLFÖLD
társadalom egészséges, a gazdaság pedig erős legyen. Közös alap a hazaszeretet fontossága is: a konzervatív szereti a hazáját, számára a hazája az első. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy másokat megvetnének, egyszerűen csak tudják, kiknek felelősek: elsősorban a saját népüknek. A patriotizmus mindig fontosabb volt a konzervatívok számára, mint a gazdasági kérdések.

Milyen helyzetben van a jobboldal a nyugati világban?

Ausztráliában jobboldali kormány van hatalmon Scott Morrison vezetésével. Boris Johnson Nagy-Britanniában sokkal robusztusabb és határozottabb konzervatív miniszterelnök, mint elődei. És akármit is gondolnak Donald Trumpról, szerintem eredményes elnök: Amerika sikeresebb most, mint előtte. A konzervativizmus tehát erősebb, mint korábban, persze lehetne még jobb pozícióban. Ott van például az LMBTQIA-mozgalom, megdöbbentő. De Morrison és Johnson miniszterelnöksége, Trump váratlan győzelme azt mutatja, ha megérintjük a választók szívét, pozitív választ kapunk.

Egyetemista korában harcolt a „földet a meleg bálnáknak” jellegű aktivizmus ellen, és tagja volt a Heteroszexuálisok Szolidaritási Társaságának. Van esélyük a konzervatívoknak megnyerni a kultúrharcot, miközben állandóan védekező helyzetben vannak?

Az értelmiségiek között a konzervatívok általában kisebbségben vannak. Ennek részben az az oka, hogy a konzervativizmus többnyire inkább ösztönös, mintsem intellektuális meggyőződés. Emellett a konzervatívok általában szkeptikusok minden olyan elvvel kapcsolatban, amely fontosabbnak tartja magát minden más elvnél. És bár az értelmiségiek körében kisebbséget alkotunk, a politikában gyakran mi vagyunk a többség.

Mi a jobb? – szól Battlelines című kötete egyik fejezetének címe, melyben fontos szerzők között említi Paul Johnson történészt, valamint Roger Scruton és Michael Oakeshott konzervatív filozófusokat. Milyen viszonyban van az elméleti konzervativizmus a gyakorlati politizálással?

Bárki, aki politikusként puszta menedzserré vagy intézővé válik, csak ide-oda fog sodródni az áradattal. A politika gyakorlati művelői mindig földhözragadtabbak kell legyenek, mint a teoretikusok. Ha a konzervatív politikusok elvesztik a kapcsolatukat a konzervatív gondolkodókkal, vagy fordítva, az nem szerencsés. A választókkal is ugyanez a helyzet. A gondolkodásnak és a gyakorlatnak össze kell kapcsolódnia, különben egyik sem működik.

Fotó: Földházi Árpád
Fotó: Földházi Árpád
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!