Péterfalvi: Alkotmányellenes a Fidesz postatörvényt módosító javaslata

2016. február 13. 11:25

A közpénzek felhasználására vonatkozó információk az alaptörvény szerint is közérdekű adatok, ezért a javaslat, amely kivenné őket e körből, alkotmányellenes – írta le a parlamenti bizottságoknak küldött véleményében Péterfalvi Attila a posta törvény módosításával kapcsolatban. A NAIH elnöke szerint aránytalanul korlátozná a posta működésének átláthatóságát a javaslat, azonban létezik „méltányolható érdek” az üzleti adatok titokban maradásához.

2016. február 13. 11:25

A Magyar Nemzet információi alapján Péterfalvi Attila szerint nem felel meg maradéktalanul az alkotmányos követelményeknek a parlament elé terjesztett, postatörvényt módosító javaslat. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke véleményét pénteken küldte el a parlament illetékes bizottságaihoz.

Péterfalvi kiemelte: a postai szerződésekben a közpénzek felhasználására vonatkozó információk az alaptörvény szerint is közérdekű adatok, ezért a javaslat, amely kivenné őket e körből, alkotmányellenes. Szerinte az előterjesztés aránytalanul korlátozná a posta tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrizhetőségét. Azonban az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke hozzátette: állami tulajdonú cégeknél is fennállhat „méltányolható érdek” az üzleti adatok, információk titokban maradásához.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke jegyzi azt a törvénymódosítást, amely tág körben kivenné a közérdekből nyilvános adatok köréből a posta szerződéseit és a rá vonatkozó egyéb adatokat, és ez alapján a folyamatban lévő közérdekű adatigénylések elutasítására is lehetőséget adna.

A módosítás alapján viszont a posta esetében már nem a nyilvánosság, hanem a posta üzleti érdekei élveznének elsőbbséget. A javaslat szerint már nem csak a szerződéseket, hanem általában semmilyen adatot nem muszáj közzétenni, ha azoknak a megismerése a posta versenytársait „indokolatlan előnyhöz” juttatná, így a javaslat alapján semmilyen adat sem lehet közérdekű, ami a posta számára „üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna”. Több civil szervezet pénteken nyílt levélben kérte a parlamenti képviselőket, ne szavazzák meg a javaslatot.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2016. március 01. 21:11
"A közpénzek felhasználására vonatkozó információk az alaptörvény szerint is közérdekű adatok, ezért a javaslat, amely kivenné őket e körből, alkotmányellenes..." Igaz!
Pinter68
2016. február 16. 07:08
Az állam nem egy közösség, maga libsifóbiás buta vénasszony, hanem egy adott területen hatalommal rendelkező politikai szerveződés. Az államot az anarchisták utálják. A liberálisok nem, csak nem szeretik ha mindenre rátelepszik, mert annak többnyire nincs jó vége. Lásd magyar közoktatás.
Gombóc XVI. Artúr
2016. február 16. 07:07
Péterfalvit a Fidesz tette a az általuk kreált intézmény élére(!!!!), úgyhogy aligha lehet a komcsik embere. Persze a fanatikusok szerint aki ellentmond, az csakis a komcsik embere lehet...
Tintamin
2016. február 16. 07:07
1. Ez nem szamit 2. Az alkotmanybirosag ugyis fideszes, tehat mehet a lopas 3. Megvaltoztatjak az alkotmanyt a jobbik segitsegevel. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!