Száz éves kora előtt hunyt el Elio Toaff volt római főrabbi

2015. április 20. 07:16

Idén lett volna száz éves a vasárnap elhunyt Elio Toaff volt római főrabbi, aki ötven éven át vezette a római zsidó közösséget, s 2001-ben vonult vissza. Elio Toaff neve II. János Pálnak a római zsinagógában 1986-ban tett látogatásához is kapcsolódik. A lengyel pápa volt az első katolikus egyházfő, aki a római zsinagógába látogatott, és II. János Pált Elio Toaff akkori főrabbi fogadta.

2015. április 20. 07:16

Elhunyt vasárnap Elio Toaff volt római főrabbi. A római zsinagóga már aznap este teljesen megtelt gyászoló tömeggel. Zsidók és nem zsidók is tiszteletüket tették a római zsidó közösséget fél évszázadon át vezető Toaff emléke előtt. 

 A volt főrabbi április végén töltötte volna be századik évét. Szülővárosában, az északnyugat-olaszországi Livornóban temetik el hétfőn.
 
„A történelem egyik óriása távozott” - nyilatkozott Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke. 
 
Elio Toaff halálhírére Matteo Renzi olasz miniszterelnök is tiszteletét tette a római zsinagógában, ahol több százan gyűltek össze a volt főrabbi emlékére tartott imádságon.
 
Az 1915-ben született Elio Toaff az egykori livornói főrabbi fia volt. 1943-ban egy olaszországi partizáncsapathoz csatlakozott, amelynek tagjaival együtt a németek elfogták, de sikerült elmenekülnie. A második világháború után először Velence, majd 1951-től Róma főrabbija volt.
 
Ötven éven át vezette a római zsidó közösséget. 2001-ben vonult vissza és kapta meg a tiszteletbeli főrabbi címet. 
 
Elio Toaff neve II. János Pálnak a római zsinagógában 1986-ban tett látogatásához is kapcsolódik. A lengyel pápa volt az első katolikus egyházfő, aki a római zsinagógába látogatott, és II. János Pált Elio Toaff akkori főrabbi fogadta.