John Bolton: Washington figyelmen kívül hagyja a Nemzetközi Büntetőbíróság fenyegetését

2018. szeptember 10. 21:20

„Az Egyesült Államok mindig kiáll barátja és szövetségese, Izrael mellett” – hangsúlyozta Bolton.

2018. szeptember 10. 21:20

Az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) fenyegetését az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint. A hágai bíróság kilátásba helyezte, hogy nyomozást indít amerikai katonák Afganisztánban az emberiesség ellen elkövetett, feltételezett bűntettei miatt. John Bolton hétfőn erre válaszként fogalmazta meg éles kritikáját egy konzervatív jogász és közpolitikai szervezet tanácskozásán, hangoztatva, hogy – mint fogalmazott – a Nemzetközi Büntetőbíróság „halott a számunkra”

A konzervatív Federalist Society washingtoni konferenciáján a nemzetbiztonsági tanácsadó közölte: az amerikai kormányzat „bármilyen szükséges eszközt” igénybe vesz, hogy megvédje az Egyesült Államok és szövetségesei állampolgárait. Bolton „törvénytelennek” minősítette a Nemzetközi Büntetőbíróságot és leszögezte, hogy „egy illegitim bíróság igazságtalan büntető eljárásától” védi meg saját és szövetségesei állampolgárait. 

Bolton védelmébe vette Washington döntését is, miszerint bezárja a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) washingtoni irodáját. Mint fogalmazott: az amerikai szuverenitás része, hogy külpolitikai kérdésekben döntéseket hozzon. A döntést Washington azon aggodalmával magyarázta, hogy a palesztinok megkísérlik Izrael elleni nyomozásra sarkallni a hágai bíróságot. „Az Egyesült Államok mindig kiáll barátja és szövetségese, Izrael mellett” – hangsúlyozta. 

Száeb Erekat, a PFSZ főtárgyalója hétfőn közleményben tudatta, hogy a Palesztin Hatóság továbbra is arra szólítja el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy „indítson azonnali vizsgálatot az izraeli bűntettek” ügyében. Bolton közölte azt is, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott: a korábbi légicsapásokhoz képest „jóval keményebb válaszban” részesítik Szíriát, ha – mint fogalmazott – Damaszkusz ismét vegyi fegyvereket vet be a lázadók ellen.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a hun
2018. szeptember 10. 23:13
Bolton said. “On this Earth, we don’t recognize any authority higher than the US constitution.” Clever...
a hun
2018. szeptember 10. 23:07
"mint fogalmazott – Damaszkusz ismét vegyi fegyvereket vet be a lázadók ellen." Ezt a mesét már egy hete prognosztizálták az RT-ben-hogy majd ezzel indokoljátok Szíria újabb terrorbombázását, izraeli szövetségesetekkel.
Világpanoráma
2018. szeptember 10. 23:01
A menekültáramlás túlterheli a görög égei-tengeri szigeteket: https://vilagpanorama.hu/2018/09/10/a-menekultaramlas-tulterheli-a-gorog-egei-tengeri-szigeteket/
mo ching
2018. szeptember 10. 21:56
Törvények feletti vagy törvényen kívüli? Egyik sem törvényes. Fékekről meg ellensúlyokról hallottál már, Johnny?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!