Az IMF 5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának

2020. június 10. 16:43

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte az IMF döntését.

2020. június 10. 16:43

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5 milliárd dolláros készenlét hitelt hagyott jóvá Ukrajnának 18 hónapra. Az összegből Kijev 2,1 milliárd dollárt azonnal lehívhat, amit az ukrán kormány a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére fordíthat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte az IMF döntését, és megjegyezte, hogy az első körben átutalható 2,1 milliárd dolláros részlet 200 millió dollárral felülmúlja az ukrán várakozásokat.

Az IMF a 2,1 milliárd dollár feletti összeget négy részletben tervezi folyósítani, mindegyiket rendre egy felülvizsgálat után, ami inkább arra összpontosít, hogy mennyire sikerül stabilizálni a gazdaságot, semmint a szerkezeti reformokra - áll Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatójának közleményében.

Az ukrán jegybank előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) az idén mintegy 5 százalékkal csökken, ezen belül a folyó második negyedévben 12 százalékkal eshet. Az IMF borúlátóbb, az idei évre 8,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Ukrajnában.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisgul
2020. június 10. 16:55
Kárpátalja mennyiért eladó?
Newman
2020. június 10. 16:54
Kezdődik!:) Vajon lesz devizahitelük is, hiszen unijósok lesznek hamarosan:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!