A Politico figyelmeztet: Le Pen még mindig Le Pen

Emlékezetes, Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) frakcióvezetője és örökös elnökjelöltje elhatárolódott az AfD tömeges deportálásokat tartalmazó javaslatától, és – elemzések szerint – közeledni kezdett ezzel Giorgia Meloni olasz miniszterelnökhöz és annak Olasz Testvérek nevű pártjához.

Mivel az európai parlamenti pártcsaládok erőviszonyait is alaposan átrendezné egy esetleges összefogás, és az RN tör előre,

Az írás messziről indít: az öreg (Jean-Marie) Le Pen 1987-es rádiónyilatkozatáról, amikor mellékesnek nyilvánította a világháború szempontjából a holokausztot, s hozzáteszi, Le Pen már azóta megosztó figura, hogy az ötvenes években az algériai függetlenségi háborúban állítólag foglyokat kínoztatott, a nyolcvanas évekre már kialakult a képregénybe illő főgonosz karaktere a francia nyilvánosságban. Ehhez a hírnévhez tett hozzá lánya, amikor 2010-ben az utcán imádkozó muszlimokat megszállóknak nevezte, a cikkíró szerint az iszlamofóbia határát súrolva (ám az idegengyűlölet vádja alól végül felmentve), s hát az sem segített, hogy apja egykori harcostársai adták a párt magjának derékhadát.

De, írja a Politico, Marine tanult a múltból, és inkább „elvont fogalmakat vett célba, nem embercsoportokat, mint például a fundamentalista iszlámot”.

Már nem is olyan szélsőjobbosok Le Penék

Így Marine elkezdte kinőni apja árnyékát. Így, jegyzi meg a lap, Le Pen számára elnökjelöltként a legnagyobb politikai kihívás már nem az apja kultúrharcos múltjából fakadt, hanem például abból, hogy nem tudta elég hitelesen megvédeni az eurózónából való kilépés ötletét az Emmanuel Macronnal folytatott vita során. Így, vonja le a konklúziót a cikk,

Mindez, emlékeztet a lap, évtizedes építkezés eredménye, hogy pártját Franciaország elsőszámú populista, a kisemberek mellett kiálló pártjává tegye. „Vagy ez, vagy a mozgalomnak vége” – kommentálta utóbb a nagy vihart kavart eseményt, amikor 2015-ben saját apját zárta ki a maga alapította pártból, a Nemzeti Frontból.

Aztán a pártot is átnevezte, Nemzeti Frontból (Front National) Nemzeti Tömörüléssé (Rassemblement National), megszabadult a régi gárdától, s hozzá hű emberekkel töltötte fel a pártot, amelyet olyan magabiztossággal vezet, hogy elnöki posztját is átadta a 28 éves Jordan Bardellának.

Az antiszemitizmus-vádtól sikerült bizonyos szempontból megszabadulnia Le Pennek, amikor tavaly október 7-én, a Hamász Izrael elleni támadása nyomán csatlakozott az antiszemitizmus elleni felvonuláshoz – amit a baloldal elbliccelt, éppen Le Penre hivatkozva, Macron szintén nem volt jelen, ellenben Luc Ferry jobbközép exminiszter odáig ment, hogy kijelentette, hogy a Nemzeti Tömörülés immár „köztársasági” párt, vagyis legitimnek ismerte el.

A Politico által megszólaltatott szélsőjobb-szakértő és egy Macron-párti képviselő szerint is idejétmúlt a jelenlegi RN-t azzal vádolni, hogy egykor Jean-Marie Le Pen vezette, s a köztársasági értékek feltételezett hiányát számonkérni milliónyi szavazójukon. Maga Marine a párt múltjára való utalgatás kapcsán annyit mondott: azok szokása ez, akiknek nincs egyéb mondanivalójuk. Nyilván Macron párttársa nem azért mondta, amit mondott, mert megbékélt Le Penék létével, „Ez egy olyan párt, amely ellen harcolunk” – mondta, és természetesen azt is kifejtette, hogy 

Azonban a moralizáló megközelítés nem működik, a párt programjával kell vitázni.

A „nemzeti prioritás” mint szitokszó

De mennyire tekinthető normálisnak a párt? – aggodalmaskodik a szerző – hiszen mégiscsak szélsőjobbos szervezet ez- vagy éppenséggel megindult a jobboldali populizmus irányába, Le Pen pedig egyfajta Meloni 2.0?

Majd a lényegre tér: sürgető a kérdés, mert az RN ugyanis

S hát igen: az AFP és a legtöbb napilap a mai napig szélsőjobboldaliként hivatkozik a pártra, más sajtóorgánumok „jobboldali populistára” vagy „nacionalista jobboldalra” cserélték a jelzős szerkezetet. Azt még a szélsőjobboldal-szakértő is elismerte a lapnak, hogy valóban, Le Penék nem a fasizmus irányába menetelnek – azonban egyenes a vonal Jean-Marie pártjától mostanáig – emeli magasba óvó ujját. A legfontosabb mindezek közül a „nemzeti prioritás”,  amelynek lényege, hogy a francia állampolgárok előnyben részesülnének a munka, a segélyek és a szociális lakhatás terén a külföldiekkel szemben, még azok is, akik Franciaországban adóznak. S éppen azért támogatták Macron bevándorlási törvényjavaslatát, mert saját ideológiájuk győzelmeként értékelték – fejtegeti a lap.

A Politico ugyanakkor aggódik a Franciaország lakosságának tizedét kitevő muszlimok jogaiért, mert hát

S felemlegeti Le Pen AfD-kapcsolatát (jóllehet, épp a cikk elején emlékeztet a francia politikus elhatárolódására), s Matteo Salvinivel ápolt jó kapcsolatait.

Végül a Politico rásüti a bélyeget: bár Le Pen normalizálódott és mérséklődött, de a nemzeti prioritás továbbra is politikája sarokköve, nem határolódott el eléggé az apja örökségétől, és egykor Vlagyimir Putyinnal is jóban volt, s egy cseh-orosz banktól kapott a párt 9 millió euró kölcsönt is (amikor mástól nem kapott volna, de hát ilyen ez a politika); s mivel 2027-ben ismét tervez elindulni az elnöki székért, a brüsszeli lap leszögezi: Franciaország nagy része – a muszlimok, de a külföldi születésűek és a francia állampolgárságot kérők – számára egy Le Pen-elnökség veszélyt jelentene, ahogy Franciaországra és Európára is orosz kapcsolatai miatt.

***

Nyitókép: ALAIN JOCARD / AFP