Putyin elégedett Bidennel, hogy az amerikai elnök őrült kurafinak nevezte

2024. február 22. 19:28

Az orosz elnök szerint az amerikai kollégája nem mondhatta azt neki, hogy „Vologya ügyes vagy, köszönöm, sokat segítettél”.

2024. február 22. 19:28
PUTYIN, Vlagyimir

Vlagyimir Putyin szerint Joe Biden azért tett a személyét sértő kijelentést, mert ő „Oroszország számára előnyösebbnek” nevezte, ha Biden marad az Egyesült Államok elnöke. Az amerikai elnök sértő szavai csak megerősítik az ő igazát – tette hozzá. „Mi ugye nemrég beszéltünk, és akkor ön azt kérdezte tőlem, hogy kit részesítenénk előnyben az Egyesült Államok jövendőbeli elnökeként” – felelt Putyin Pavel Zarubin újságíró kérdésére. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Azt mondtam, bármelyik elnökkel készek vagyunk dolgozni, de úgy vélem, számunkra, Oroszország számára Biden előnyösebb lenne. És abból ítélve, amit ő mondott rám, teljesen igazam volt, mert ez volt a megfelelő reakció arra, amit mondtam” – válaszolt Putyin mosolyogva. 

Putyin hangsúlyozta: Biden nem mondhatta azt neki, hogy „Vologya ügyes vagy, köszönöm, sokat segítettél”. 

„Értjük, hogy mi zajlik ott belpolitikai szempontból, és a reakció teljesen helyénvaló, ez pedig azt jelenti, hogy igazam volt” – tette hozzá az orosz államfő. Putyin felhívta a figyelmet arra is, hogy Joe Bidenről és elődjéről, Donald Trumpról tett kijelentéseit az orosz, nem pedig az amerikai hallgatóságnak szánta. „Ön orosz újságíró, s ezért is kérdezte meg, hogy ki az előnyösebb számunkra. Mint ahogy már akkor is mondtam, most is megismételhetem: Biden” – mondta Putyin. 

Az amerikai elnök egy szerdai San Franciscó-i adománygyűjtő kampányrendezvényen az Egyesült Államokat szerinte fenyegető nukleáris veszélyről szólva „őrült kurafinak” (crazy S.O.B.) nevezte Putyint.

 

Nyitókép: A Kreml sajtószolgálata által közreadott, videófelvételről készített kép Vlagyimir Putyin orosz elnökről (j) egy Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati nehézbombázó pilótafülkéjében 2024. február 22-én. MTI/AP/Kreml sajtószolgálata

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2024. február 22. 22:07
Szarkazmus volt.
P_F_Juli
2024. február 22. 20:40
"Vlagyimir Putyin szerint Joe Biden azért tett a személyét sértő kijelentést, mert ő „Oroszország számára előnyösebbnek” nevezte, ha Biden marad az Egyesült Államok elnöke." Talán a saját szemszögéből tényleg igaza lehet és persze ez számunkra nem éppen kedvező. Putyin lehet, hogy ismeri a "háttéremberek" gondolkodását, lehetséges reakcióját - Bidentől pedig semmit nem várhat, egy élő halott számára nem "ellenfél". Egy határozott amerikai elnök kiszámíthatatlanabb, és a jelen helyzetben még van "feladata" az ukránokkal, tehát a saját elképzelései szerint hozhat döntéseket.
Shanya
2024. február 22. 20:04
És ez az ember az egyesült államok elnöke...szánalom
Csigorin
2024. február 22. 19:35
szegeny biden ))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!