Ha minden igaz, a Fantasztikus világok című tanulmánykötet összes szerzőjét egy színpadra fogja ültetni az Athenaeum a Könyvesztiválon, ahol egyébként maga a kötet is debütál. A Star Warstól a Trónok harcán át a Walking Deadig bezárólag egy sor mű és téma kapcsán értekeznek politológusok, újságírók és egyéb okostojások a fikciós világok politikájáról – köztük portálunk főszerkesztőjével.
2017. március 27. 19:06
p
0
0
0
Mentés
Mint arról már hírt adtunk, Tóth Csaba szerkesztésében érkezik a Könyvfesztiválra a Fantasztikus világok című tanulmánykötet, amelybe egy sor politológus, egyéb tudós és újságíró írt különböző fikciós világok társadalmi és politikai kérdéseiről szóló okfejtéseket a Star Warstól Batmanen és a Walking Deaden át egészen a Trónok harcáig. Portálunk főszerkesztője, Pintér Bence Hannu Rajaniemi finn sci-fi szerző magyarul is megjelent Jean le Flambeur-trilógiájáról (Ad Astra, 2012-2014), és azonbelül a transzhumán társadalom által felvetett kérdésekről írt bele egy rövidet.
A kötetet kiadó Athenaeum a Könyvfesztiválra még azt is összeszervezte, hogy minden szerző felüljön egy színpadra, és utána dedikáljon is: ez az esemény rögtön a fantasztikumról szóló beszélgetés után, április 22-én szombaton kettő órakor fog kezdődni a külső színpadon. A beszélgetést Mészáros Antónia fogja vezetni. A beszélgetés és a dedikálás mellett petícióval is készültek a szervezők, három kérdésben lehet aláírni: 1. Igazságot a Rohamosztagosoknak! 2. Elszámoltatást Westeroson! 3. Vagyongnyilatkozatot a szuperhősöknél!
Mi várható még a kampányban? Hat-e a magyar választásra a Fico-merénylet? Kinek köszönheti a baloldal Magyar Pétert? Itt a Mandiner Reakció, ezúttal Sopronból.
Olvasni jó, sőt érdemes is, izgalmas regényekből pedig akad bőven. Ezúttal három teljesen eltérő könyv került a kosárba, egyetlen közös vonással: izgalomból egyikben sincs hiány.
Magyar Péter azt fejtegette Rangos Katalinnak, hogy jaj, hát ő már 2022-ben sem a Fideszre akart szavazni, de a fideszes kamaszfia ragaszkodott hozzá, hogy mégis Orbánra húzzák az ikszet.
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.