Több mint 2,5 tonnát bír az első önvezető kereskedelmi teherszállító helikopter

2021. május 11. 00:18

A K-Max Titan az első humán irányítás nélkül is működő kereskedelmi teherszállító helikopter.

2021. május 11. 00:18
null

Nagyjából egy évtizede, hogy a Kaman K-Max elnevezésű helikopter emberi irányítás nélkül repült küldetésre Afganisztánba. Eddig kellett várni, hogy az új K-Max Titan, a világ első pilóta nélküli kereskedelmi teherszállító helikoptere megtegye az első útját. 

Fő a hatékonyság

A K-Max egy légi teherszállító jármű, amit először 1994-ben fakitermelő helikopterként alkalmaztak.  Akár 2722 kilogramm, azaz majdnem 3 tonnányi rakományt volt képes a kábel végén a szállítókampóval a levegőbe emelni és elszállítani. A modell hatékonyabb működését szolgálja az inter-meshing rotor, ami annyit jelent, hogy egy farokrotor helyett, két nagyobb fő rotor kapott rajta helyet. Egymással ellentétes irányba forognak, amit úgy kell elképzelni, mint egy kézi robotgép habverőit, amelyek ellensúlyozzák egymás forgatónyomatékát. A kis kabin kevés helyet foglal el és úgy van kialakítva, hogy az amennyire lehetséges automatikusan működjön, így a pilóta a kezeit és a lábait a vezérlőkön tarthatja végig.

A humán irányítási igénye tehát nagyon minimális – egy pilóta és egy szerelő –, de a Titan rendszer után már rájuk sem lesz szükség. Az automatizált működés lehetővé teszi, hogy a pilótákat megóvjuk az esetleges balesetektől rizikós körülmények között, mint például tűzveszély, nehezen megközelíthető helyek és rossz időjárás. A helikopter több órán keresztül képes a levegőben tartózkodni és ismételt útvonalakon haladni.

Következzen a Titan

„Boldogok vagyunk, hogy elértük ezt a nagy mérföldkövet a K-Max Titan fejlesztésében” – mondta Roger Wassmouth, a Business Development for Kaman’s Air Vehicle Division korábbi igazgatója. 

Beszélt a sikeres repülésről is, mellyel megoldottak jó pár kihívást a kereskedelmi és katonai ügyfeleik számára. 

A Kaman rendszere több, mint ezer katonai küldetést teljesített mindenféle emberi irányítás nélkül, így elmondható, hogy igazán hatékony és alaposan tesztelt szisztémáról van szó. Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága is ki akarja hozni a maximumot a két, saját tulajdonú K-Max helikopteréből, a Near Earth Autonomy szenzoros önvezérlő rendszerének beépítésével. A tesztelés várhatóan a következő hónapokban veszi kezdetét.

A Titan struktúra az új modellekben eleve beépítésre kerül, de a régi, már használatban lévő K-Max helikoptereket is át tudják majd alakítani. Az ilyen gépeket idővel az automatikus elektromos teherszállító drónok helyettesíthetik, de ez még a jövő zenéje. Sok időre lesz szükség, mire sikerül olyan zéró kibocsátású multikoptereket gyártani, amik elérik a K-Max 1850 kilométeres hatótávolságát. 

A cikk szerzője Szecsődi Ramóna.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!