A hallgatók és a munkahelyet váltók körében is elindul az aktív lakáskeresés a következő hónapokban

2021. július 22. 14:02

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével idén is megbolydul az albérleti piac, a következő két hónap a frissen felvett és tanulmányaikat folytató hallgatók mellett sok pályakezdő, valamint munkahelyet váltó számára is egyet jelent az aktív lakáskereséssel – közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.

2021. július 22. 14:02
null

A közlemény idézte Valkó Dávidot, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjét, aki elmondta a bérleti díjak idén már lassan, de folyamatosan nőnek, a leendő bérlőknek ugyanakkor jó hír, hogy a 2020. januári csúcshoz képest most még jóval megfizethetőbb kínálatból válogathatnak. A bérbeadóknak pedig érdemes figyelembe venni azt, hogy az emelkedő tendencia ellenére sem valószínű, hogy a bérleti díjak a közeli jövőben ismét visszatérnek a korábbi, jövedelemarányosan európai mértékben is kiemelkedően magas szintre – tette hozzá a szakember.

Kiemelték, a bérbeadás előtt el kell dönteni, hogy milyen módon fizetnék meg a tevékenységet terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja). Erre magánszemélyként két lehetőség van: nem tételes elszámolásnál a bevétel 90 százaléka után szükséges levonni a 15 százalékos szja költségét, a tételes költségszámolásnál pedig a tételesen nyilvántartott számlákat vonják le a bevételből, és ez az összeg képezi a személy jövedelemadó számításának alapját.

A lakásbérlésnél a legnagyobb védelmet a bérlő és bérbeadó szempontjából is az írásos szerződés nyújtja, amelynek minden esetben javasolt a közjegyzői hitelesítése vagy eleve szakértővel kell íratni a szerződést, az esetleg vitás helyzetek és a hosszú pereskedés megelőzése érdekében.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!