Európa továbbra sincs biztonságban: terroristák is utazhatnak a menekültjáratokon

2021. szeptember 19. 19:03

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az ISIS – akárcsak a 2015-ös migrációs hullám idején – terroristákat szivárogtatna be nyugatra, kihasználva a tálibok okozta afganisztáni menekülthullámot. 

2021. szeptember 19. 19:03
null

A hatóságok folyamatosan vizsgálják a menekülteket, az ellenőrzés ideje alatt a tranzitországokban – például az Arab Emírségekben – tartják őket. A terroristák kiszűrése viszont így is nehéz, mivel sokaknak nincs, vagy csak meghamisított irataik vannak. 

– figyelmeztet Dr. David Lowe, a Leeds Beckett Egyetem jogi karának vezető kutatója, a terrorizmus és biztonság területén működő tanácsadó cég vezetője.

David Otto terrorellenes szakértő szerint az elszánt dzsihadisták továbbra is átléphetik Európa küszöbét, mivel a hatóságok nem tesznek meg mindent Európa védelméért.

„Európa és a Nyugat terrorfenyegetettsége magas az olyan személyek miatt, akik úgy szivárognak be az országokba, hogy magukról azt állítják, hogy az Egyesült Államokkal dolgoztak együtt” – tette hozzá Otto.

Dr. Jassim Mohamad, a bonni Európai Terrorizmusellenes és Hírszerzési Tanulmányok Központjának vezetője kijelentette, hogy

hiába állapítják meg egy személyről, hogy fenyegetést jelent Európára, a Németországhoz hasonló országok törvénye tiltja, hogy visszaküldjék a gyanús személyt Afganisztánba

olvasható a Summit News oldalán. 

„A veszélyes személyeket felügyelet alá helyezhetik, de egyiküket sem fogják bebörtönözni és a tartózkodási státuszuk ideiglenes vagy korlátozott maradhat” – részletezte Mohamad, hogy miért nehéz felvenni a harcot a beszivárgó terroristákkal.

Fotó: MTI/Wali Sabawoon

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bellmondo
2021. szeptember 23. 09:30
Nem kellett nagy ész hozzá, hogy rájöjjenek kik fognak beszivárogni. Jól bedurrantanak pár libernyák seggébe aztán elgondolkozhatnak miért is kellett behozni ezeket a népeket.
Kriszta67
2021. szeptember 23. 01:29
„Európa és a Nyugat terrorfenyegetettsége magas az olyan személyek miatt, akik úgy szivárognak be az országokba, hogy magukról azt állítják, hogy az Egyesült Államokkal dolgoztak együtt” – tette hozzá Otto. Kutya kötelessége az USA-nak befogadni azokat akik nekik segítettek. Miért kéne ezeket Európába telepíteni?
kola
2021. szeptember 23. 01:29
Majd lesz nemzeti gyásznap meg mécses plüss macival a terroristák által megöltek helyszínén.Aztán megírja pár Guardian újságíró, hogy lelki sérült mentalitás zavarokkal küzdő volt a támadó és lehet tovább menni...
123321
2021. szeptember 23. 01:29
Az nem lehet! Ezt csak a Zorbán ál-híreszteli, hogy megnyerje a választásokat jövőre! Ne dőljetek be, nemlétezőCEU-diplomás balosok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!