A magyarok inkább a saját ingatlant választják az albérlet helyett

2021. november 23. 10:14

Az Európai Unió lakosságának 69,8 százaléka él saját tulajdonú ingatlanban, míg Magyarországon ez az arány 91,3 százalék; ennél magasabb aránnyal csak két ország előzi meg hazánkat az unióban, Románia 96,1 százalékkal és Szlovákia 92,3 százalékkal – közölte a Duna House kedden az MTI-vel az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb adatai alapján.

2021. november 23. 10:14
null

A saját tulajdonú ingatlanok arányát tekintve Magyarország az uniós rangsorban Horvátországgal osztozik a 3. helyen, mindkét országban mindössze 8,7 százalékos a bérlemények hányada.

Nyugat-Európában jóval kevésbé jellemzőek a saját tulajdonú ingatlanok: Hollandiában 69, Svédországban 64,5, Franciaországban pedig 64 százalék.

A német ingatlanállomány alig fele tölti be a saját otthon funkcióját,

de ezek aránya 60 százalék alatt van Ausztriában és Dániában is.

A magyarországi adatokkal összefüggésben a közleményben Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője elmondta, a rendszerváltás után nagyon kedvező feltételekkel tudtak egykori bérlakásokat megvásárolni az emberek, ez pedig olyan hullámot indított el a hazai ingatlanpiacon a saját tulajdon birtoklása iránt, ami azóta is tartja erejét.

Hozzátette,

az országban szinte mindenki saját otthonra vágyik,

beépült ez az ideál a magyar lakáskultúrába. Az emberek ragaszkodnak a saját tulajdonhoz és a saját vagyon megteremtéséhez, és jelenleg a legnagyobb értéket az ingatlan képviseli. A fogyasztóbarát hitelek és az állami, otthonteremtési kedvezmények megjelenésével pedig ez a lehetőség még több ügyfél számára vált elérhetővé. Az elmúlt évek jelentős lakásáremelkedése viszont így a magyar lakosság vagyonát gazdagította. Kérdéses azonban, hogy emiatt, mikor alakul ki a Nyugat-Európában megszokott bérleti piac és hozzá a szolgáltatói, intézményi rendszer – fejtette ki Benedikt Károly.

Az elmúlt 10 évet vizsgálva az látható, hogy 2011-2017 között nagyon lassú csökkenés volt tapasztalható Magyarországon a saját ingatlanban élők arányában. Az igazi kiugrást 2019 hozta el, hiszen ekkor jelent meg például a babaváró és a falusi csok is, amelyeket az első igénylők még abban az évben fel is használhattak lakásvásárláshoz – olvasható a Duna House közleményében.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
certus
2021. november 24. 10:48
Bajnai azt mondta amikor be akarták vezetni az ingatlanadót hogy aki nem bírja fizetni, adja el. Talán lettek volna tőkeerős befektetők, akik bagóért felvásárolták volna a dömpingszerűen piacra kerülő lakásokat. Milyen jó lett volna ha a későbbi áremelkedés az ő vagyonukat gyarapította volna, és nem a magyar polgárokét.
certus
2021. november 24. 10:37
És a távolabbi kontextus: Az Európai Bizottság által november 24-én meghirdetett integrációs cselekvési terv egyik fontos pontja szerint Brüsszel nem szállásokon vagy befogadóközpontokban szállásolná el a migránsokat, hanem önálló otthont biztosítana nekik. Ami a konkrét szöveget illeti, az Európai Bizottság a tagállamokat arra ösztönzi, hogy a lehető legkorábban biztosítsanak önálló otthont a menekülteknek és a menedékkérőknek. https://magyarnemzet.hu/belfold/lakast-adna-a-migransoknak-brusszel-9073166/ The 2016 action plan included actions across all the policy areas that are crucial for integration:  Pre-departure and pre-arrival measures, including actions to prepare migrants and the local communities for the integration process  Education, including actions to promote language training, participation of migrant children to Early Childhood Education and Care, teacher training and civic education  Employment and vocational training, including actions to promote early integration into the labour market and migrants entrepreneurship  Access to basic services such as housing and healthcare  Active participation and social inclusion, including actions to support exchanges with the receiving society, migrants' participation to cultural life and fighting discrimination https://ec.europa.eu/home-affairs/what-we-do/policies/legal-migration/integration/action-plan-integration-third-country-nationals_en "3. Azonnal megkezdeném a hazánkban letelepedni kívánó menekültek szétosztását az üresen álló ingatlanokban." https://mandiner.hu/cikk/20150908_bokros_lajos_hogyan_kezelheto_az_europai_menekultek_hullama
certus
2021. november 24. 10:30
Folyamatosan ott van a tervek között hol így, hol úgy. És vannak tágabb összefüggések is. Újabb részletek derültek ki a baloldal kormányprogramjából. Új adók kivetése és az adórendszer átalakítása következik abban az esetben, ha megnyerik a választásokat egy év múlva – fejtették ki a baloldali pártvezetők. Ingatlanadót, vagyonadót vezetnének be, de a tervek között szerepel a személyi jövedelemadó megemelése, a társasági adó átszabása és emelése is. https://www.teol.hu/orszag-vilag/adoprest-iger-a-baloldal-3374059/ "Ámbár a lakhatási politika nem tartozik az uniós hatáskörök közé, az EU különböző intézkedések - például állami támogatásokat, az ADÓZÁST és a versenyt szabályzó rendelkezések - révén, közvetett módon hatással lehet a lakhatás alakulására." https://www.jogiforum.hu/hirek/42318 "Megadóztatná az üresen álló lakások tulajdonosait a Momentum főpolgármester-jelöltje Budapesten. A terhet lakatlansági adónak nevezte el Kerpel-Fronius Gábor, aki szerint ez ösztönözné a tulajdonosokat arra, hogy adják ki ingatlanjukat, amivel az albérletárak is csökkennének." https://hirtv.hu/ahirtvhirei/kiall-a-lakatlansagi-ado-mellett-a-momentum-jeloltje-2483189 "Ezért a Momentum bevezeti a külföldön több helyen bevált lakatlansági díj magyar változatát. " "A lakatlansági díj egyik legsikeresebb külföldi példája Franciaország, ahol adó formájában kell megfizetni, ha valaki üresen hagyja az ingatlant. ...... ...................az ingatlan piaci értékének körülbelül 60%-a." Momentum program, 2018. 151. oldal "Vágó Gábor, az LMP képviselőjelöltje arról számolt be: a szociális lakásügynökség létrehozásával az országban üresen álló mintegy 150 ezer lakás kiadását szorgalmaznák, állami garanciavállalás mellett." https://mandiner.hu/cikk/20180304_lmp_senki_sem_maradhat_lakas_nelkul „Tegnap egy nemzetközi lakhatási konferencián a nagyvárosi önkormányzatok lakhatási törekvéseiről beszélgettünk Ian Brossat párizsi és Lenka Antalová Plavuchová pozsonyi főpolgármester-helyettessel, Estrella Durá Ferrandis európai parlamenti képviselővel, valamint Michaela Kauerrel, az Európai Unió lakhatási együttműködésének a koordinátorával. A lakhatási válság máshogyan jelentkezik Európa különböző nagyvárosaiban, abban viszont egyetértetés volt a beszélgetés résztvevői között, hogy a nagyvárosi önkormányzatoknak kulcsszerepet kell játszaniuk a megfizethető lakhatás biztosításában. És abban is, hogy ehhez viszont elengedhetetlen a központi kormányzat és az Európai Unió támogatása is.” - Karácsony Gergely - https://mandiner.hu/cikk/20211121_budapesten_2015_es_2020_kozott_a_lakasarak_125_kal_novekedtek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!