Napelemes csomagautomatákkal bővíti hálózatát a Packeta Magyarországon

2021. november 23. 20:11

Napelemes csomagautomtákat telepít a Packeta cseh központú nemzetközi logisztikai vállalat Magyarországon.

2021. november 23. 20:11
null

Az MTI-nek küldött tájékoztatás szerint az érintésmentes és 0-24 órás küldeményátvételt biztosító napelemes automaták kihelyezését a Packeta Hungary Kft. Budapesten és Pest megyében már megkezdte, 2021 végére országosan mintegy 100 egységet terveznek beüzemelni. Az országos hálózat kiépítése több százmillió forintos beruházást jelent.

A cég anyavállalata Csehországban mintegy 1500, Szlovákiában több mint 100 csomagautomatát működtet – ismertetik a közleményben.

A Packeta Hungary Kft. közleményében kiemelte, a napelemes Z-BOX-ok kihelyezése része annak a beruházási folyamatnak, amely a vállalat dinamikus növekedését támogatja Magyarországon is.

Pálfi Tamás, a Packeta Hungary Kft. cégvezetője a közleményben hangsúlyozta, a vállalatcsoport azt az elvárást fogalmazta meg a magyarországi leányvállalattal szemben, hogy a több mint 1,6 milliárd forintos tavalyi árbevételét 2021-ben duplázza meg, és érje el a 3 milliárd forintos forgalmat. Ehhez a jelenlegi mintegy 100 fős alkalmazotti létszámot egy éven belül mintegy 50 százalékkal bővítik – tette hozzá.

A csomagszállítással foglalkozó vállalat a csomagautomatákon felül Magyarországon további több mint 750 átvevőhellyel rendelkezik, amit az év végére mintegy 950-re tervez növelni.

A Packeta Group 2020-ban 40,5 millió csomagot szállított ki a régióban. Az idei év első felében 131 százalékkal növelte az európai piacokon kiszállított csomagok számát, árbevétele pedig meghaladta a 84 millió eurót, az éves terv pedig 200 millió euró forgalommal számol.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2021. november 24. 11:19
1500 automatikus kiadó hely egy 10 milliós országban, és annak a többsége is nagyvárosokban... És, gondolom, mobilt feltételez mindenkinél...
Kormánypárti1
2021. november 24. 09:40
Tetszik hogy egyre több cég találja meg a még több pénzért még kevesebb szolgáltatás nyújtási lehetőségét. Javasolnám hogy még nagyobb profitot tudnának kaszálni, ha ilyen automaták csak megyénkként egy helyen lennének. Menjen a cuccáért a hülye paraszt ha akar! De fizessen!!!
Ben Jeremiah
2021. november 24. 08:32
Azért nyugtassatok meg, nem CSAK napelemes? Vagy három borús téli nap után mindenkik egy aksival kell mennie, hogy ki tudja nyitni? (Akkor meg, minek ez a parasztvakítás. Ugyanúgy a hálózatra van kötve, csak drágább és bonyolultabb.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!