Egy rossz reform a város összeomlását eredményezheti

2011. március 17. 11:42

Nem rohangálok mindennel a miniszterelnökhöz, mert a végén még a függönycserét is be fogom nála jelenteni. Interjú.

2011. március 17. 11:42

– Bár a Belügyminisztérium szerint nincs napirenden a fővárosi törvény módosítása, a szállongó hírek szerint a kormány előtt két elképzelés is hever. Az egyik szerint felszámolnák a Fővárosi Önkormányzatot és a közgyűlési ügyeket részben a kormányhivatalhoz, részben a kerületekhez utalnák. A másik elképzelés ennek éppen az ellenkezője: a kerületi önkormányzatokat szüntetnék meg. Lát reális esélyt bármelyik megvalósulására?

– Sok mindent beszélnek, olykor összevissza. Kétharmados parlamenti többséggel bármi elképzelhető. S az sem kizárt – bár nem valószínű –, hogy a kormány jobb meggyőződése ellenére enged négy-öt sértett, megalomán kerületi polgármester zsarolásának, akik esetleg az országgyűlési kétharmad veszélyeztetésétől sem riadnak vissza saját parciális érdekeik érvényesítése érdekében. Egy rossz közigazgatási reform a város összeomlását eredményezheti. Mi lesz, felosztják egymás között az utakat és a villamossíneket? Az egyiknek lesz temetője, a másiknak viszont öt színháza? Kivitelezhetetlen az egész, de elvileg bármit megszavazhatnak. Azt hallottam, hogy rábíznák a budapesti politikusokra. S ez nem hangzik túl jól. Magyarország lenne az egyetlen Európában, amelyiknek nincs egységes fővárosa. 2014-ben a kormányzópárt ezzel fura helyzetbe navigálhatná magát.

– Mintha ellenszélben menetelne, holott a fővárosi polgármesterek többsége kormánypárti.

– Van igazság abban, amit mond. Az ütközések azonban nem egyenértékűek. A budai fonódó ügyéből nem kívánok presztízskérdést csinálni, ha a II. kerület vezetése autós érdekekre hivatkozva megakadályozza, hogy Észak-Budáról átszállás nélkül el lehessen jutni Dél-Budára, lelke rajta. A természetellenes hangulat múlásakor azonban el kell majd számolnia ezzel a döntésével. Ezt az ügyet azonban korántsem lehet egy polcra helyezni a sajtó által kedvtelve emlegetett ellentéttel köztem és Pokorni, illetve Rogán polgármesterekkel. Pokorni Zoltánnal három éve nem keveredtünk vitába. Rogán Antallal valóban volt némi összetűzésünk az idegenforgalmi adó miatt, de már kibékültünk. Most már talán az együttműködés is menni fog. A két említett polgármesterrel való kapcsolatomra azonban kétségtelenül rányomta a bélyegét, hogy volt idő, amikor mindketten főpolgármester-jelöltek szerettek volna lenni, de végül engem választottak.

– A főváros jelenleg nem vethet ki semmilyen helyi adót. Ön hónapok óta szorgalmazza, hogy a fővárosnak vissza kellene kapni ezt a jogot.Milyen helyi fővárosi adó kivetését tartaná szükségesnek?

– A helyi adók teljes rendszerét át kellene alakítani. A főváros ma nem tud adót kivetni, mert sikerült elintézni, hogy az építmény-, a telek-, a vállalkozók kommunális adóját, a gépjárműadót és az idegenforgalmi adót is a kerületek kapják meg. Miközben az ezekkel összefüggő feladatok többsége a fővárosé maradt. Megszüntethető lenne a gépjárműadó, helyette olyan közlekedési adót kellene bevezetni, amit a főváros szed be, de kötelessége lenne a bevételeket visszaforgatni a közösségi közlekedésbe. Ma a gépjárműadót bármire elkölthetik a kerületek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2011. március 18. 00:09
"Nem rohangálok mindennel a miniszterelnökhöz, mert a végén még a függönycserét is be fogom nála jelenteni." Ez nagyjabol igy is lesz Pista, vagy kibasznak, ennyi. Ismerhetned mar oket.
drieno
2011. március 17. 13:42
"Megszüntethető lenne a gépjárműadó, helyette olyan közlekedési adót kellene bevezetni, amit a főváros szed be, de kötelessége lenne a bevételeket visszaforgatni a közösségi közlekedésbe. Ma a gépjárműadót bármire elkölthetik a kerületek" Oké, Tarlós, de nem kéne akkor valamiféle Budapest törvényjavaslattal előállni? Ha se forrás, se más nincs nálad, meg dolgozni se akarsz, tényleg fölösleges vagy! Vagy csak úgy elvállaltad a főpolgármesteri jelölést, minden érdemi feltételrendszer nélkül, most meg csodálkozol, hogy a fidesz erős emberek vonogatják magukhoz a forrásokat?
drieno
2011. március 17. 12:55
"Észak-Budáról átszállás nélkül el lehessen jutni Dél-Budára" hadd áruljak el valamit: észak pestről se jutsz el délpestre átszállás nélkül azok száma pedig, akik mondjuk békásmegyerről akarnak eljutni nagytéténybe, kb nulla, de az is lehet, hogy -50000
HSL
2011. március 17. 12:22
tarlós 4 prezident
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!