Visszaélésszerű…

2013. május 02. 12:02

Az információszabadság durva korlátozása éppen egybeesik a trafikbotránnyal.

2013. május 02. 12:02
Antal Attila
Antal Attila
Idea Intézet

„Az információszabadság durva korlátozása éppen egybeesik a trafikbotránnyal. Bár »kétharmados erőtől duzzadó verebek« állítólag azt csiripelik, hogy ez a szinkron látszólagos és valójában kormányzati bakiról van szó (ezt kétségbe vonja, hogy 80 képviselőnek erősen viszketett törvényhozói jobbja és kérték a törvény kivételes sürgős tárgyalását, ami egyáltalán nem volt indokolt). Ez semmin sem változtat, sőt, ha lehet még ront is a helyzeten! Mert ha nem a politikai mutyik eltakarása kapcsán felhorgadt hirtelen indulatnak köszönhetjük e remek jogalkotást, akkor még szörnyűbb kép rajzolódik ki a szemünk előtt: az információszabadság és a társadalmi részvétel ilyen korlátozása ugyanis korántsem nem idegen a második Orbán-kormánytól, gondoljunk csak a közbeszerzési eljárások nyilvánosságának korlátozására, az állami vagyonnal való gazdálkodás körében a nyilvános versenyeztetés kötelezettségének megszüntetésére (ha ezt társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok indokolják) vagy éppen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások kapcsán a hatósági eljárások drasztikus lerövidítésére. Ha így nézzük, akkor a gépezetbe egy újabb fogaskerék került, és ha a trafikügyben is segít, akkor még kettőt is ütöttek egy csapásra! A javaslat már is hozott egy »eredményt«, civil szerveztek bejelentették kilépésüket a kormány antikorrupciós munkacsoportjából.

Ezen a ponton joggal tehetjük fel a kérdést: ki is követett el valójában visszaélést?!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. május 02. 16:21
Te nem annak az AAnak vagy a rokonya? Eljutott hozzád, hogy amint kiderült, hogy a maszop maffiózóinak bérencei is benne vannak a trafikbizniszben, azonnal így lett beállítva ez a törvény?
mákos lecsó
2013. május 02. 15:54
Hogy fognak ezek visítani a "sunyiság törvény" miatt, ha esetleg baloldali kormány lesz, és nem láthatnak majd bele bizonyos pályázatokba...!? Ez az a tipikus eset, amikor a fagyi minden erőlködés nélkül visszanyalhat.
tarackos
2013. május 02. 13:04
Ki lenne? Hát Gyurcsány meg a zelmúltnyócév...;) Viktor az első szabály szerint sohasem hibázik.
Ouroboros
2013. május 02. 12:48
http://444.hu/2013/04/30/ne-zavarj-epp-lopok/ Jó elnevezés: „Ne zavarj, épp lopok” törvény :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!