Ki fizet majd a közbringáért?

2013. augusztus 12. 10:59

A BuBi kiépítésének összköltségét 1,06 milliárd forintra becsülte a BKK, amelyből 900 millió forintot az unió áll. A többit a fővárosnak kell előteremtenie, a működési költséggel egyetemben.

2013. augusztus 12. 10:59
Szalai Anna
NOL

„A BuBi kiépítésének összköltségét 1,06 milliárd forintra becsülte a BKK, amelyből 900 millió forintot az unió áll. A többit a fővárosnak kell előteremtenie, az évi nettó 244 millió forintos működési költséggel egyetemben. Már csak az a kérdés, hogy miből. György István főpolgármester-helyettes ugyan júniusban módosító javaslatot nyújtott be a személyszállítási törvényhez, amelynek értelmében a közbringa is személyszállítási közszolgáltatásnak minősül. S bár nem tette hozzá, de ez ad értelmet a javaslatnak, így az üzemeltetés költségéhez az állam is hozzájárul. Csakhogy a BKV elmúlt években a központi pénzekért vívott elkeseredett és gyakorta kilátástalan harcát látva erre kevés az esély. Erre többen is utaltak a javaslat parlamenti vitájában, hangsúlyozva, hogy nem látható a finanszírozás módja, illetve az sem, hogy a központi költségvetés biztosít-e erre forrást. Szilágyi György (Jobbik) egyúttal megkérdőjelezte a projekt létjogosultságát is, sokallva a kerékpáronként számított 2 millió forintos költségét.

A főváros és a BKK azonban úgy véli, hogy a más nagyvárosokban már bevált kerékpáros közösségi közlekedési rendszer meghonosítása jelentősen javíthatja Budapest közlekedési helyzetét és levegőtisztaságát. A bicikliket bármely állomáson fel lehet majd venni és le lehet tenni a rendszerbe bevont tíz kerületben. Az első fél óra ingyenes, azt követően meredeken emelkedne a használati díj. (Egy korábbi hatástanulmányban az első óra díját egy BKV-jegy árában, minden további megkezdett 60 percet két jegy árában határozták meg. Az előzetes regisztrációval egybekötött éves bérlet díjára 5 ezer forintot javasoltak, míg az alkalmi használók 30 ezer forint kaució mellett használhatnák a bringát.) Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a rendszeres felhasználók éves bérletet válthatnak, az alkalmi használók bankkártyával fizethetnek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. augusztus 25. 11:08
Na ez az Anna is a kákán gazdagodhatott meg mikor egy csomót keresett rajta.
antioligarcha
2013. augusztus 16. 20:42
Akkor ez most egy rossz dolog Anna ? Vagy halasszuk el az egészet 2014. utánra, hogy majd Hagyó "Nokiásdobozos" Miki szervezhesse a bulit reményeitek szerint ?
Kohn Zervatív
2013. augusztus 14. 19:12
Te sanya, azt mondták a faluban, hogy mindenre hülyeséget kell írnod, és igen gyorsan?
bsandor
2013. augusztus 14. 16:53
te fizeted babám
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!