Dr. Végzet szerint komoly veszélyt jelentünk a világra

2014. május 19. 08:38

Nouriel Roubini most azzal állt elő, hogy a politikai és gazdasági okokból legsérülékenyebb hat ország, köztük Magyarország súlyos kockázatot jelent a világgazdaság fejlődésére nézve.

2014. május 19. 08:38
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Hírhatár

Közgazdász berkekben csak dr. Végzetként emlegetik Nouriel Roubinit, a Yale egyetem professzorát, aki már 2006-ban megjósolta az amerikai jelzálogpiac összeomlását, és a pénzügyi világválságot. Akkoriban nemigen hittek neki, 2008-ban viszont, amikor jóslata valóra vált, mindjárt rajta maradt ez az elnevezés. Általában borúlátó előrejelzései azóta is rendre pontosaknak bizonyultak.

Roubini most azzal állt elő, hogy a politikai és gazdasági okokból legsérülékenyebb hat ország súlyos kockázatot jelent a világgazdaság fejlődésére nézve. Magyarországot az a kétes értékű megtiszteltetés érte, hogy dr. Végzet Argentína, Oroszország, Thaiföld, Ukrajna és Venezuela mellett hatodikként ebbe a csoportba sorolta.

A Demokratikus Koalíció növekvő aggodalommal figyeli, hogy Orbán pillanatnyi kétely nélkül hajtja végre egyszavas választási programját: folytatja. Folytatja a jövedelmi különbségek növelését, a társadalmi feszültség élezését, a fogyasztás visszaszorítását, a befektetők elriasztását, a húzóágazatok megsarcolását, a hitelezés ellehetetlenítését, a pávatáncot, az ország természetes szövetségeseinek elidegenítését, a korrupt önkényuralmi rendszerekhez való dörgölőzést, mindazt, ami Magyarországot és kormányának fejét nemkívánatossá tette a nyugati demokráciák szemében.

Az ország mind gyorsabban rohan a szakadék felé, Orbán pedig egyre csak a gázt nyomja…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2014. május 19. 22:13
Azt is olvastam egy próféciában hogy a világgazdaság békéje csak DK kollektív öngyilkosságával hozható vissza.
hátakkor
2014. május 19. 17:45
Gréczy kinek hisz? A Nagyformátumújának, vagy dr.Végzetnek?
elfelejtette
2014. május 19. 17:26
Oké, nem szavazok Gyurcsányra. Már ha erre akart rámutatni a Zsóti.
silvester
2014. május 19. 15:54
Greczy.Te olyan okos vagy,hogy mar tudhatnad 2008-ban a kis Andorra bedontotte az egesz vilaggazdasagot.Porszem a gepezetben,az nalad van dinka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!