Négy kilométer

2015. március 20. 14:33

A választások előtt új beruházásokat, felújításokat ígértek a politikusok. Azt mondták, egyszerűsítik a közbeszerzéseket, csökkentik a bürokráciát.

2015. március 20. 14:33
Bódvai Ildikó
Kisalföld

Ránézek a mai újság címlapfotójára és sírni van kedvem. Ez Európa? Ez Magyarország? Ez Győr-Moson-Sopron megye, az ország egyik legfejlettebb régiója? A Nyugat kapuja? A választások előtt új beruházásokat, felújításokat ígértek a politikusok. Azt mondták, egyszerűsítik a közbeszerzéseket, csökkentik a bürokráciát. A Közút ter- veiben több megyei útszakasz rendbetétele, újraaszfaltozása is szerepelt. Ehhez képest most azt nyilatkozzák, térségünkben idén négy kilométer hosszú aszfaltcsíkra juthat pénz, mert eredménytelen volt a korábban kiírt közbeszerzés. Döbbenet. Mint ahogy az is, hogy az M85-ös főút Csorna–Sopron–országhatár közötti szakaszának munkálatai még mindig nem kezdődtek el. Pedig a kétszer kétsávos út átadását 2018-ra ígérték. Kérdéseinkre nagyjából annyi választ kapunk, hogy folynak az előkészületek, készülnek a tervek, hatástanulmányok. De hogy mikor vonul fel az első munkagép, azt megjósolni sem meri senki.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2015. március 20. 21:16
Ránézek a Bódvai Ildikóra, csupa hóttenger. Sírni vón jó kedvem, ha lenne elég nedvem Bódvai Ildikó kedves biztos nem elég nedves.
Matróz Kommandó
2015. március 20. 18:04
Sok megye boldog lenne, ha csak fele annyi autópályája lenne. Ráadásul több tucat kilométer éppen épül.
kispufi
2015. március 20. 15:15
ez a kisalföld is a regionális haverjaival együtt aztán eklatáns példái a tomboló sajtószabadságtipró diktatúra szólásszabadságkorlátozásának.
kuwiq
2015. március 20. 15:11
Végülis nem egy stadionról van szó, nincs helye kapkodásnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!